Ezermester Fórum

Kerti munkák, virágok, növények, öntözés, kútfúrás, kertépítés, medence
272 hozzászólás Oldal: 6 / 19
Előző 1 ... 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 ... 19 Következő
ó napot Kívánok!

Tisztelt fórumozók az alábbiakban kérném a segítségeteket.
A tanyám vízellátását egy fúrt kútra szerelt házi vízmű látja el már évek óta. A szokásos apróbb gondokon kívül nem volt más problémám eddig., Nemrégiben a T.I.P fajtájú hydrofor rakoncátlankodni kezdett, használat közben, noha adta a vizet, de sűrűn bekapcsolt, és rövideket szívott. Arra gondoltam, hogy talán a levegő mennyiség szökött meg a tartályból és amikor ellenőrizni akartam, a tartály szelepén víz spriccelt ki. Beszereztem egy ismerősömtől, egy lényegében teljesen új - több mint egy éve a dobozában álló - ELpumps 1300-as vízművet, avval a felkiáltással, hogy a régit kiszerelem és feltehetően a gumibugyi cseréje után (mert erre a hibára gyanakodtam) jó lesz tartaléknak, hiszen itt a végeken jó ha van egy tartalék szinte mindenből. Az új Elpumps beszerelése gyorsan ment, hamar felkapta a vizet és rendben is működött kb. 1 ,másfél hétig,.Tegnap reggel észleltem azt, hogy a ház bármelyik csapjának kinyitásakor nincsen nyomás és gyakorlatilag egy csepp víz sem jön kií rendszerből. A szivattyút megtekintve azt láttam, hogy a nyomást jelző műszer a maximális értéken kb, 3,1 bar-on áll. Először arra gondoltam, hogy talán elengedte a vizet és a műszer rossz. Erre engedett az is következtetni, hogy a szivattyúház beöntő nyílásán levő csavar meglazítása után sem észleltem víz spriccelést sem nyomást. Majd a szívó oldalon beépített szűrő tetején levő légtelenítő csavar meglazítása után sem bugyborékolt ki nagyon a víz. Arra gondoltam hogy elengedte a vízet a szívó oldalon, ( bár ilyen még nem volt) vagy elhasznátluk és a motor valamiért nem kapcsolt be és nem töltött utána. Jártam már így a kerti kútnál egy "Tecsós" házivízművel,, ahol a nyomáskapcsoló volt a ludas. Hirtelen most is erre gondoltam. Lekötöttem a nyomóoldalt és a szívóoldalt is és kiemeltem a szivattyút a helyéről, hogy szabadabb körülmények között megvizsgáljam. és hozzáférjek a kapcsolóhoz. A nyomáskapcsoló külső szemmel való vizsgálata nem hozott eredményt, A nyomáskapcsoló meglazítása során azonban sziszegő hang mellett igen nagy erővel víz kezdett el spriccelni és a nyomás a műszeren is esni kezdett. Próba szerencse visszaszereltem a vízművet és a gép tisztességesen működni kezdett. Aztán két nap múlva a hiba ugyanígy előjött. Tehát összegezve a hiba leírása, a szivattyú rendesen felszívja a vizet, a nyomáskapcsoló a minimum szintnél bekapcsol, a maximumnál ki. A tartályt (24 L) megtelítk a vízzel, ám a nyomó oldalon ez nem jelenik meg. Olyan mintha elakadna a szivattyún beül. valahol????? hm.. Ismereteim szerint a fúrt Kút 40 méter mély, az KPE szívóoldal kb. 10 méterre merül le. A szívóoldalra a vízmű elé egy szűrő van beszerelve, hogy felfogja az esetleges homok és más szemcséket. Általában, tisztításkor, gyakorlatilag minimális szennyeződés szokott benne lenni. A kút lábszelepét ne kérdezzétek, nem tudom, de a vízhozammal és a víz felkapással soha nem volt gond. Gyakorlatilag vissza engedés, vagy vízelvesztés évek óta nem volt a szívóoldalon. A bekötéseknél nem tapasztaltam csöpögést, vagy vízvesztést. Most jelenleg a rendszer üzemel "hibátlanul", de félek hogy valami rejtett alattomos hibával állok szemben. Kérem akinek van valami ötlete, vagy tapasztalt már hasonlót és tudja a megoldást ossza meg velem. Köszönöm előre is.
A flexicső a tartály és a szivattyú közt lehet a ludas.
Jó napot kívánok!

Köszönöm a választ Lalibátyó! Magam is gondolhattam volna erre, de mint egyszerű felhasználó, csak amit korábban tapasztaltam azokhoz "nyúlok" vissza mint hibaforrás. Közben megtaláltam a szivattyúgyártó cég honlapján a gépezet robbantott rajzát is.
Mellesleg megjegyzem vissza-vissza olvasva a rovatot sok hasznos információt találtam benne.
Köszönet érte.
Amúgy a hiba eddig nem jelentkezett újból, de vszeg biztos fog majd, így egyelőre, elsőre beszerzek egy flexicsövet a gyártótól.
Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem, hátha valaki találkozott már ilyen problémával. Fúrt kutam van, ilyen tartâlyos szivattyuval, semmi gond nem volt vele, ám az utobbi idõbe arra lettem figyelmes, hogy a boilerbe csordogál a víz. Ma kinyitottam a kerti csapot és a slagból hibátlan nyomással levegõsen jön a víz. Gondolom ez okozza a boilerben levõ hangot is. A lápszelep nem engedi el a vizet, tökéletes, a nyomás is. Mi lehet a gond?
Elõre is köszönöm a segítséget!
Első körben a tartály membránját kellene ellenőrizni mert lehet hogy kilyukadt és annak a levegője ment bele a rendszerbe. Ez idővel ki fog ürülni tehát hangtalan lesz de majd okoz más gondokat, amik még többe fognak kerülni minta mostani.
Ha mégsem ez akkor megyünk tovább :) de kérek képeket is.
Ok, köszönöm!
Este nekiallok, szétszedem. Hs kiveszem a membránt, gondolom csak szemrevételezéssel tudom megállapítani, h jó-e, felfújni nem lehet. A szivattyu oldalán lévõ nyomásmérõ stabilan 2.8 bar környékén áll, nem tudom ebbõl lehet valamire következtetni. Ha kiveszem a membránt mennyire kellene utánna felfújni?
Amit tudsz szétszedés nélkül is ellenőrizni hogy leméred mennyi víz jön ki amíg a kikapcsolási nyomásról (2,8 bar) leesik a bekapcsolási nyomásra ( 1,5 környéke) a nyomás. Jó rendszer esetén a tartály térfogat 30 % kellene hogy legyen, tehát 24 literes tartályból 7-8 liter. A levegő oldali nyomás alap esetben 1,4-1,5 bar, ezt a szivattyú kikapcsolt és a tartály vízoldalon üres és nyitott állapotában kell mérni és tölteni. Más esetben a mérés hamis adatot ad.
Értem, mikor hazaérek megnézem. Akkor ha jól gondolom, a bekapcsolásig kevesebb mint 30% egyértelműen a membrán hibára utalhat, ami elõbb utóbb a szivattyú állandó működéséhez vezet ha kifogy belõle a levegõ. Nem lesz nyomás álltal kialakult vízszállítása, lehet le sem kapcsol a nyomáskapcsoló mikor utántöltene?
A 30 százalékot nem patika mérlegen kell mérni, de azért nem árt ellenőrizgetni. A levegő szinte mindig a membrán lyukadása miatt tűnik el. Van hogy napok alatt van hogy felpumpálni sem lehet. A következmény többnyire az amit írsz, vagy a gyakori kapcsolgatástól leég a szivattyú motorja.
olyan gondom lenne, hogy a bácska szivattyúm colos csövön keresztül gyönyörűen nyomja a vizet, viszont mihelyt terhelem (3 db szórófej) vagy csak befogom a cső végét, lelevegősödik, eldobja a vizet.
mindent átnéztem, tömítéseket cseréltem.
mi lehet a gond???
Elég különösnek hangzik a dolog elsőre. Arra gyanakszom hogy képes a levegőt kidolgozni magából szabad kifolyással de ha a terhelés csökkenti a vízmennyiséget akkor már a levegő felgyülemlik. A tengelytömítés is cserélve és biztosan jó a futó felület is ? A víz nem gázos ? A szívó oldal biztosan jól tömített minden csatlakozásnál és menetnél, nem sérült nem lyukas ?
Sziasztok.

Az lenne a kérdésem hogy van egy adott házivizmü. Ezidáig tőkéletesen mükődőtt. De.Sajnos a napokban elromlott. Kicseréltük a nyomáskapcsolot de a hiba továbbra is fenn áll. Nem tudunk 1,8 bár nyomásnál tobbet produkálni. Tehát a szivattyu állandoan megy .Kőszőnőm a segitséget.
Szia
Hát eléggé szűkszavúan írtad le a dolgot, semmi konkrétum az 1,8 baron kívül. Sem típus sem márka sem kúttípus sem beépítés módja sem képek a rendszerről stb. Így azt tudom javasolni hogy vissza kellene olvasni a hozzászólások közt mert biztosan lesz olyan régebbi javaslat vagy tanács ami a te problémádra is megoldás lehet.
113119-al-ko-hw-604-hidrofor-hazi-vizmu.jpeg
ilyenünk van...
113119-al-ko-hw-604-hidrofor-hazi-vizmu.jpeg (25.88 KiB) Megtekintve 12168 alkalommal.

Üdv.. nekem az a gondom a szivattyúnkkal, hogy időnként gondol egyet és eldobálja a nyomást... pontosabban a nyomáskapcsoló nem kapcsol be így nem indítva el a szivattyút... ha megkocogtatom a nyomáskapcsoló dobozt akkor egyből ugrik csinálja amit kell... van mikor napokig semmi baja... de van mikor pl a mosógép megy akkor van hogy 4-5 alkalommal is le kell másznom az aknába egy 1 órás mosóprogram alatt mert nem hajlandó magától elindulni a szivattyú... mit tudok csinálni? ja és a hidrofort kompletten vettük 1 éve...
Hát vagy lesz ott valami nyomó oldali szűrő is ami el van dugulva, vagy a nyomás kapcsoló csere érett mert túl sokat állítgatta valaki. Esetleg tele van a nyomáskapcsoló membrán tere homokkal, vagy azon ritka darabok közé tartozik amelyik tényleg elromlik.
Előző 1 ... 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 ... 19 Következő
272 hozzászólás Oldal: 6 / 19

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 40 vendég