Ezermester Fórum

Kerti munkák, virágok, növények, öntözés, kútfúrás, kertépítés, medence
5 hozzászólás Oldal: 1 / 1
Lehet, hogy olyasmit kérdezek, amit "Móricka is elképzelt", de azért érdeklődöm. Lehet-e önműködő csobogót készíteni? Arra gondoltam, hogy lépcsőzetes megoldással, egy vízikerékkel, ami felemeli a vizet, és valamiféle módon lecsorgatva, újra meghajtja a kereket. Na, elsősorban ez a "valamiféle módon" a gondom, mert néztem egy vázlatos rajzot (azt hiszem, a Wiki-n), de ott nem volt lerajzolva, hogy miképpen borítja ki felül a vizet a lapát. Pontosabban tartály.
Hozzáteszem, ha van valakinek valamiféle ötlete, kérem, óvodás fokon magyarázza el, mert én egy nagymama korú nő vagyok, aki egyáltalán nem ezermester, csak mindig vannak ötleteim. A múltkor pl. lakatot szereltem a szerszámtárolóra, és nem jöttem rá, hogy az utolsó kis lapot alá kell hajtani a másik lemeznek, úgyhogy felvilágosítottak, hogy éppen a lényeget hagytam ki, mert így egy körömreszelővel is le tudja szerelni bárki.
Nos, ilyen alapfokon kérem az ötleteiket, ha megvalósítható az elképzelésem. Szivattyúról, egyéb elektromos felhasználóról szó nincs, szegény vagyok, kizárólag valami manuális megoldás jöhet szóba. Fám van, maradt az építkezésből (svájci frankos!), tehát elsősorban ez jöhet szóba, na meg fémet nem gondolom, hogy meg tudnék munkálni. Lényeg az "örökmozgó"!
Kedves Ezermesterek, örülnék, ha valaki tudna segíteni, bármilyen külalaki megoldás megfelel. Köszönöm! (rajz jól jönne)
Ha nem lehetséges megoldani, kérem azt is írják meg!
Szia

Csobogóhoz vagy egy szivattyú kell vagy valami más dolog hogy fentről lefolyjon a víz. Szóval vagy valami természetes vízfolyás aminek a vizét oda vezeted vagy egy szivattyú amit te nem akarsz. Tehát ha a kerted végében nincs egy patak ami egalább 1-2 méterrel magasabban csordogál mint ahová a csobogót akarod akkor bizony sok esélyed nem lesz csobogót készíteni ugyanis a "perpetum mobile" még mindig nem létezik és azok a videók amiket a neten látsz mind mind trükk :) Esetleg még egy pozitív kifolyású (artézi) kút lenne a megoldás de ez is kb olyan gyakori mint a magasabban csordogáló patak a kert végében. Talán az egyetlen lehetőséged vízszivattyú nélkül csobogót csinálni levegővel mammut szivattyú elven de egyrészt zajos a légsürítő másrészt az sem megy áram nélkül. Persze ha mindenáron a feltételeidhez megoldást keresel akkor mondjuk egy sziklafal mögé elrejtett 100-150 literes tartályocska amit kézzel feltöltesz és a csapját megnyitva mondjuk 1-2 liter/perc sebességgel lecsorgatod a vizet akár 1 órán keresztül is egy "igazi" csobogó illúzióját keltheti.
Én azt hiszem azok a pár ezer forintos 100-300 wattos szennyvíz szivattyúnak kikiáltott eszközök amiket hipermarketek kínálatában időnként látni nem egy megfizethetetlen dolog néhány órai mindennapos örömért, mert abból is megoldható nem kell több tízezerért céleszközt vásárolni.
Valami ilyesmire http://www.praktikerwebshop.hu/termekek/?id=214657 gondoltam hasonló az én vízszűrő és csobogó szivattyúm is a kerti tavamban.
Üdv!

Mellékelek két rajzot, elvi megoldásokról, de pusztán fával kivitelezni, az sajnos bajos lesz. Lévén vannak olyan hazai fajok, amelyek vízzel érintkezve idő előtt elkorhadnak, gombásodva teljesen tönkremennek, így évente válik szükségessé cseréjük. Ilyen szempontból viszont jó a juhar, esetleg a kőris, bizonyos értelemben a dió.
Ahogy arra lalibátyó már rávilágított a semmiből nem lehet valamit csinálni. Vagy vmilyen forrás kell, vagy energia bevitel ld. szivattyú.

Az első szökőkutak egyfajta közlekedő edényes elven működtek, ahol három, egymással kapcsolatban lévő tartályra volt szükség, de itt is át kellett szivattyúzni az egyikből a másikba a vizet, az állandó működés érdekében, mi több, ezek egymás alatt voltak elhelyezve. Akkor már inkább itt az első
skimmer1.jpg
skimmer1.jpg (89.06 KiB) Megtekintve 8644 alkalommal.
mely mostanság egyszerű, szivattyús megoldást ábrázol. Itt a kifolyást egy favájúba vezetve, majd egy lapátkerékre juttatva, elérhető annak forgása, ami önmagában is látványos. Fejlesztéként elképzelhető, hogy egy végtelenített gumiszalag segítségével apróbb dolgokat hajtsunk meg, pl. csengőt vagy egy harangjátékot.
Kicsit nagyobb befektetés a napelemtáblás megoldás
solarsystem.jpg
solarsystem.jpg (65.05 KiB) Megtekintve 8621 alkalommal.
, viszont ez mindig működik, ha süt a nap, külön bekapcsolni nem kell. Voltaképpen független a hálózattól, kiegészítve egy használt gk akkumulátorral, a napfénytől is független lehet. De ez kezdeti költségeiben mindenképpen drága, és megtérülésében is egyelőre drága megoldás.
Arra most érdemes gondolni, hogy télen a rendszert, így vagy úgy, de vízmentesíteni kell, azaz leszerelhetőnek kell lennie a szivattyúnak, és/vagy napelemnek.
Tehát ajánlatos végig gondolni, mit, és mennyiből tudunk megvalósítani, bevonni az unokákat, ha van természetes szintkülönbség, akkor az előzőleg már ismertetett gravitációs elven működő csobogót vagy kifolyót megvalósítva, az adott tartályokat pl. kerekes kútnak, vagy földbe leásva el lehet rejteni.
Pontosabb megoldás csak a helyszín ismeretében adható, pusztán próbáltam esetleges megoldásokat felvázolni.

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Elnézést, hogy csak most válaszolok, de időközben számítógép macerálás, dühöngés, végül újratelepítés történt. Nem meg aztán itt van a kert is.
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, azért gondoltam, hogy nem fog menni az elképzelésem szerint. Esővízgyűjtő hordóim vannak, egy műanyag is, ami annak idején ki lett fúrva, csak most a vízgyűjtés miatt bedugaszoltuk. A csobogó miatt viszont újra felhasználható lesz, csak még magasabbra kell rakni. Szóval ezzel megoldható. Azt hiszem, a dizájnt még ki kell találnom, és valószínűleg marad mégis az áramfelhasználásos mód. Azt legalább a fiam meg is tudja csinálni. A kis kereket meg az apámmal össze tudjuk szerkeszteni. Figyelembe veszem az ajánlásokat, bár én nemcsak dolgozni nem kedvelek a fémmel, hanem egyébként sem szeretem. Amit lehet, majd műanyaggal pótolok.
Mostanában lassan megy minden, mert csak kora reggel vagy késő este megyek ki, legalábbis dolgozni. Nagyon örülök az ábráknak, mert erősen szemmel tanulok. Most viszont már mennem kell, legalább a veteményt meg kell locsolni. Még egyszer köszönöm a törődést és a segítséget!
Hello! En a kert elejebol kb 60meterrol akarom a kut aljarol aram es kezihajtas nelkul felhozni a vizet es a kert végében levo kertitoba folyatni egy 300literes fem hordot legmentesen lezarok az aljara erositett slagcsovet levezetem a kertbe ami lejjebb van a hordot megtoltom vizzel leheggesztem legmentesen szigetelem es a tetejere is rakok egy slagcsovet ami lemegy a kutba igy felszivja e a vizet a kutbol??? Mivel szerintem ha tobb viz folyik lefele 300liter + kert fele vezeto slagcso mint a kut aljaig ero akkor eleg eros lesdz a nyomas hogy lenyegeben lefele de megis felfelé folyhasson a víz! Ki mit szol az otlethez? Egy muanyag hordoval 40literessel megprobaltam a nyomas osszeszivta laposra, felig feljott a kutbol a viz ugyhogy szerintem mukodik valaki irjon ra valamit! Mukodik vagy nincs ertelme ezert hegesztopalcat pocsekolni
5 hozzászólás Oldal: 1 / 1

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Majestic-12 [Bot] valamint 31 vendég