Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
19 hozzászólás Oldal: 1 / 2
Sziasztok!
A következő problémám lenne, remélem tudtok segíteni, ötleteket adni.
1970-ben épült társasházi földszinti (1 szobás) lakásban lakunk. A szobában még a régi tömör parketta van, nem tudom mennyire van/volt aljzatszigetelés, de téli ill. fokozottan csapadékos időszakban néhol felázik a parketta ill. a homlokzati falon is érezni a nedvesedést (nincs kívülről szigetelve a ház). Folyamatosan penészesedéssel küzdünk (már kidobtunk egy fenyőszekrényt is), de alulról érkezik az "áldás", nem a szoba felső sarkaiba. Néhány éve műanyag nyílászárókra cseréltük az ablakokat, de folyamatosan szellőztetünk, a páratartalom sem magas (50-60%), szóval nem biztos, hogy kizárólag ez okozza.
Egy-egy helyen már felpúposodott a parketta; van, mikor nem is látszik, hogy penész lenne bárhol is (jellemzően padlószegély mögött/alatt), de érezni.
És sem magunknak, sem 6 hónapos kisfiunknak nem szeretnénk az egészségét veszélyeztetni (ideiglenesen elköltöztünk otthonról).
Túl sok anyagi lehetőségünk nincs felújítani, de lakhatóvá szeretnénk tenni a lakást (parkettacserével).

Kihez fordulhatunk segítségért? Ki tudja felmérni a lakás állapotát ill. ki tud adni hasznos tanácsot?
Szia!

Ablakcsere előtt volt ilyen probléma? A szellőztetés nem egyenértékű az ablak rései keresztüli állandó természetes szellőzéssel.
Merre púposodik a parketta, a szélein, vagy bárhol?

Sajnos ez lehet az alapszigetelés tönkremenetelének következménye, de az aljzatszigetelés hiányának, vagy sérülésélnek is. Ezért először be kell határolni a nedvesedés kiindulópontját. Ha rendszeresen a fal mellett púposodik a parketta, akkor nagyobb valószínűséggel a fal aljszigetelése sérült meg.
A konkrét behatároláshoz fel kellene szedni a púposodó parkettát, és megnézni mi a helyzet alatta. A fal alján kialakuló penészesedés általában a fal vízszigetelésének problémáját jelzi. A nedves fal jobb hővezető mint a száraz, ezért jobban lehűl, a pára is hamarabb csapódok ki rajta. Ha alulról is ázik és a páralecsapódás is tovább nedvesíti, akkor nehéz a penészesedés ellen küzdeni.
Ablakcsere előtt nem volt ilyen probléma, de azon már majdnem süvített be a szél.
Egyelőre az átnedvesedő fal mellett vettem észre a parketta púposodását, viszont a penészesedés a szoba túloldalán is tapasztalható (azon az oldalon a tárolóhelyiségek folyosója húzódik, tehát az az oldal sincs a túloldalról fűtve).
Mindenképp tervezem a parketta felszedését, de előtte mégis megpróbálok informálódni, hogyan is fogom tudni megszüntetni, ill. mennyibe fog ez nekem fájni. Ez lenne a következő kérdés is, de ez inkább már jogi jellegű... ezt mennyiben kell nekem egyedül állni?! Hiszen ha a felső lakó beázik, a tetőszigetelést sem ő fizeti, hanem a társasház finanszírozza.

Utánaolvastam már a különböző lehetőségeknek (injektálás, acéllemez szigetelés), de ezek eléggé költségesek lennének, nekem pedig mihamarabbi megoldás kellene. Persze ha kell, felszedem a teljes parkettát, lemegyek "földig" is ha kell, és ezzel a 15cm-s sóderes + szigetelés+párazáró megoldással is elindulnék.
Általában így szokott ez lenni, amíg a rosszul záródó nyílászárók rései folyamatosan szellőzik a lakás, nem tűnnek fel az ilyen problémák, pedig addig létezhettek.
A ház külső falain nem látszik felázás nyomok, salétromos foltok? Mert ha lenne, egyértelmű lenne a fal vízszigetelésének problémája. Viszont ebben az esetben hiába ásol le, nem fog segíteni.
Szerintem a társasházi kasszából fizetendő a problémád megoldása, hiába csak ti szenvedtek tőle, a tartófalak közösek. Ahogy mondod, ha a tető ázik, nem csak az alatta lakó problémája. Másnak nincs ilyen gondja?
A közös képviselőt kellene megkeresni, vele egyeztetni a javításról. Milyen ház a tietek, utcafronti, kertes? Mennyire vagytok a földfelszín felett?
Ez egy 4 emeletes társasház, semmi kert, mögötte garázssor (erre néz az ablak is). Nem magasföldszint. Sajnos ez is probléma lehet, hogy nincs normális vízelvezető a garázsoktól és esőzések esetén kisebb tavak állnak ott. Nem beszélve a havazást követő olvadásról, mikor (gondolom) minden csapadék megy le a ház alá. Múltkor már említettem a közös képviselőnek a problémát, ugye ezzel az a gond, hogy meg kell szavaznia a lakógyűlésnek
Külső falakon semmi nem látszik, eltekintve attól, hogy néhány helyen (2. ill. 3. emeleten) már ledobta a vakolatot is :(
Azért kérdeztem, mert a lemezeléses vagy fűrészeléses technológiával így meg lehet oldani a fal szigetelését. Ezen a részen fel lehet bontani nyugodtan a fal melletti részt. Utcafront esetén a járdát kellene felbontani ha a járdaszint alatt van a fal vízszigetelése.
Mindenképp érdemes lenne néhány árajánlatot bekérni referenciával rendelkező cégektől és úgy a lakógyűlés elé vinni az ügyet.
No, újabb fejlemény az ügyben.
A közös képviselő kihívott egy geodéziai szakértőt a házhoz, aki végignézte a kinti állapotokat, valamint a szobában is körülnézett.
Az alábbiakat feltételezi 40 éves tapasztalata alapján: valószínűleg minden probléma forrása a garázssor előtti terület elvizesedése, nem megfelelő vízelvezetés. Valami csatorna, elfolyó (ha van egyáltalán) eltömődhetett, és valahol mélyen (2-3 m-re a felszín alatt) egy vízzsák keletkezhetett, ami folyamatosan nyomja fel a vizet a ház oldalfalába. Mivel ez egyedül minket érint, nem társasházi probléma, hanem egyénileg kell kezdeményezni valamit...
A biztos feltérképezéshez egy mélyfúrásra lenne szükség, amivel megerősíthető (v. kizárható) a vízzsák mibenléte (ez kb. 400 eFt, amit nekünk kellene megfizetni). Párhuzamosan ki kellene hívnunk egy belső klímavizsgálatra egy szakértőt, aki ki tudja zárni, hogy a nem megfelelő fűtés, szellőztetés, páratartalom következménye a penészesedés. Harmadsorban pedig egy nagyon jó ügyvédet kellene fogadnunk, hogy az előbbiekben említett fúrás költségét rá tudjuk terhelni a garázstulajdonosokra (ha egyáltalán ők a felelősek és nem az önkormányzat - ugyanis annak tulajdonában van a terület).
Nos, a szakértőnek már van néhány ilyen peres ügye (ahol tanúként hallgatják meg), és hát 7-8 éve húzódnak ezek az ügyek...
A társasház ügye, hiszen a társasházat károsítja, mindegy kinek a lakásában jelentkezik, a társasház része. A közös képviselőnek kellene az Önkormányzatnak levelet (felszólítást?) írnia az eldugult lefolyó kibontására és helyreállítására.
A párhuzamos szakértő úgyis csak azt fogja megállapítani, hogy nedvesek a falak és magas a páratartalom. Ha kicsit szemét, rátok veri az ablakcsere következményeként. Egyébként érdemes lenne az ablakokra vagy a falra higroszabályozású szellőzőt építtetni, valamelyest csökkentené a problémát.
http://www.szellozesinfo.hu/webaruhaz/aereco-legbevezeto-elemek/falatvezetesre-epitheto-legbevezeto-elemek/aereco-eht-780-fali-higroszabalyozasu-lezarhato-legbevezeto.html?vmcchk=1
Ha ez most nem menne, szedjétek ki a gumitömítést az ablakokból, így a keret és az ablaktábla között lenne némi légmozgás. Lassan nincsenek olyan hidegek, már nem szökik ki annyira a meleg.
Készítsetek fényképet amikor áll a víz mindenhol, dokumentálva, hogy a vízelvezető rendszer nem működik, eldugult.
Amennyiben rendbe rakják a lefolyót, megszűnik a talaj elvizesedése és nyáron felszívódik a feltételezett vízzsák. Úgyis pokoli (száraz, dög meleg) nyarat prognosztizálnak, el fog tűnni a vízzsák, ha nem lesz utánpótlása.
Fontos, hogy a társasház szólítsa fel az Önkormányzatot és NE(!) ti, egyedileg. Így talán több esélyetek van, bár ismerve a hazai viszonyokat... :? :twisted:
Időközben kiderült, hogy egyáltalán NINCS vízelvezető a garázssor és az épület között.
Mennyi esélye van, hogy felszólításra kiépít egy lefolyót az önkormányzat? Szerintem úgy zéró...
És egy kicsit olyan érzésem volt a szakértő nyilatkozatából, hogy ők a közös képviselővel előre lebeszélték, mit is mondjon. Szóval a közös képviselő lerázta magáról a felelősséget, nem hajlandó semmit sem tenni az ügyben.
Akkor a fal szigetelését társasházi viszonylatban kell megoldani, vagy csináltasd meg te és addig ne fizess közös költséget, amíg fel nem emészti a javítási díjat. Nem érhet kár amiatt, hogy sz@rnak az egészre. :evil:
Tiszteletem!

Új vagyok itt a fórumon és jópár kérdésem lenne, remélem tudnak nekem segíteni. :)(egy másik részbe már leírtam de ez a topik látogatottabb :) )

Most szeretnénk házat vásárolni,(100nm-es 38-as kisméretű téglafal) a ház hőszigetelés alul 5 cm(azthiszem ez is nikecell), a falakon belül 5 cm nikecell, a felső részen belülről 10cm nikecell, új nyílászárók vannak. Nemtudom mennyire jó ez a szigetelés, mint mreétben mint minőségben, de a ház tetszene nekünk és szeretnénk megvenni, csak kívülről is szeretnénk majd rá kb 10-15 cm-t és felülre is szeretnénk üveggyapotot a fődém felé 20cm-t kb. Attól félek hogy mivel így lelenne szigetelve lelenne fujtva a fal, és ezáltal kialakulna apenészedés, és szeretném tudni hogy önöknek mi a véleménye? tapasztalata ezügyben? tudom hogy nem feltétlen a elgjobb ötlet kívül bellül szigetelni de belül az az 5cm nem valami sok. Érdekelne hogy van-e valami megoldás estleg a penész meggátolására, pl. páramentesítő, rekuperátor, vagy szellőztető
berendezések, vagy mindezek jelen esetben haszontalanok lennének? a fűtést se tudtuk még eldönteni, padlófűtést szeretnénk, vagy kondenzációs kazánnal vagy fa tüzelésű kazánnal, sajnos még enm tudjuk melyik lenne a jobb(1-2 helyen radiátor kiegészítéssel),(elvileg az elektromos drága fentartási költségű lenne) ugye fontos lenne hogy minél olcsóbb legyen a fent tartás is de közben emgfelelő hőérzetünk is legyen. Ha esetleg ebben is tudnának segíteni megköszönném, de ha nem ide
tartozik elnézést. Plusz hogy mivel az aljzat már levan szigetelve meg aljzatkiegyenlítőzve is ez problémát jelentene a padlófűtésnél? Ha esetleg tapasztalatokból megtudnák írni mennyi lenne egy 100nm-es ház fütése megközelítőleg ezekkel a hőszigetelésekkel a különböző fűtési módokkal nagyon hálás lennék. Éves fütési költséget is írhatnak ha esetleg tudnak (megközelítőleg). (a nyílászárók K=1 értéküek ) Mindne ötlete segítséget szívesen fogadok. Gondolkodtunk azon is hogy esetleg napenergiával vayg ilyesmivel rásegítenénk majd később, csak nem olcsó megoldás, utólag rálehetne csatlakozni a rendszerre gond nélkül? Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszokat. Tisztelettel: Zoltán
Üdv!

Sok kérdés...
Az első: belülről csak abban az esetben szigetelünk, ha semmilyen más módra nincs lehetőség. Hőtechnikailag a legrosszabb megoldás a szigetelési módok között. Az épületszerkezet jobban lehűl télen, mivel a belső hőszigetelés megakadályozza (csökkenti) az átmelegedését. Előfordulhat, hogy a hőszigetelés alatt kezd el penészedni a hideg falak miatt.
A falon keresztül nagyon csekély a páravándorlás az egészhez képest 1-3 %, ami homlokzatszigetelés esetén sem okoz gondot, feltéve, hogy a fal nem vizesedik az alap felől. Viszont ha vizesedik a fal, akkor a szigetelés csak ront a helyzeten, mert megakadályozza a fal szellőzését, párolgását.
A penészesedést az esetek többségében a nem megfelelően kivitelezett homlokzati hőszigetelés, és a vele együtt lecserélt nyílászárók okozzák.
A rosszul kivitelezett hőszigetelésnél hőhidak keletkeznek, ami miatt a fal belső felületet a hőhidak miatt jóval hűvösebbek a fal többi részénél, és ha ezek a részek harmatponti hőmérsékletre vagy az alá hűl, akkor itt csapódik le beltéri levegő páratartalma.
A modern nyílászárók nagyon jól zárnak, hogy lehetőleg ne szökjön el a meleg az illeszkedéseknél, de emiatt a lakás természetes szellőzését is meggátolják. Emiatt a páratartalom olyan mértékben nő meg, ami a hűvösebb falakon is ki tud csapódni. A modern nyílászárókba már beépítenek, vagy a helyüket előkészítik a résszellőzőknek (a jobbaknál páratartalomra szabályzókat), amik a felesleges páratartalmat a szabadba vezetik, így nem érheti el a belső páratartalom a kritikus szintet. Az ember is párát termel a lélegzésével, a főzés, mosás, fürdés, szobanövények mind páratermelők, amik emelik a beltér páratartalmát, ha nincs egy szellőzési lehetőség, amin a felesleg távozik. Tehát a legegyszerűbben a penészesedést a nyílászárókba épített páravezérelt résszellőzőkkel lehet elkerülni. A régi ablakkereteknek elég nagy volt a filtrációs vesztesége, ami folyamatosan "szellőztette" a lakást, ami miatt ritkán jelentkezett penészesedési hajlam, ha a fal máshonnan nem ázott, nedvesedett. A páramennyiség szabályzós résszellőzők annyival fejlettebbek és takarékosabbak, hogy kontrolláltan engedik szellőzni a lakást, csak akkor nyitnak, amikor a beltéri páratartalom meghaladja a normális értéket. Másrészt ma már nem engednek nyílt égésterű fűtőeszközöket telepíteni, amik szintén intenzíven hozzájárultak a megfelelő szellőzéshez, mivel az égéshez szükséges levegőt a beltérből szívták el.

Fűtési mód:
Amennyiben a gáz be van vezetve a házba, akkor még mindig a legkényelmesebb fűtési mód a gáz. Korszerű vegyestüzelési rendszer kiépítése nagyon drága, ha nincs belőle még semmi sem. Drága a kazán, a puffertartály, a kémény (építés, vagy bélelés), a vezérlőelemek, plusz kell fatároló a kertben, ahol lesz ideje kiszáradni a fának. Amennyiben tervezed a napkollektoros rásegítést is a későbbiekben, akkor a puffertartályból olyan típust kell választani, ami alkalmas a napkollektor későbbi bekötésére. Nagyon sok tényezős döntés egy fűtési rendszer kiválasztása, nehéz pár sorban írni róla.
Azt is érdemes belevenni a képletbe, hogy ha emelkedik a gáz ára, akkor szép lassan a hagyományos tüzelőanyagok ára is követni kezdi, így sosem lesz olyan nagy különbség közöttük. Viszonylag kevesen tudják megtenni, hogy közvetlen az erdőgazdaságtól rendeljék a fát, mert a szállítási költségek elemészthetik az árelőnyt.

Padlófűtés kivitelezése egy kész aljzaton csak akkor lehetséges bontás nélkül, ha megoldható bonyodalmak nélkül a padlószint megemelése. Vagy marad az elektromos padlófűtés, de azt kifizetni nem kispályás feladat.
Köszönöm a választ, sajnálom a sok kérdést egyben :(

mivel uyge belülről alapból van szigetelés így szerinted ha kívülről is lesz, akkor autómata szellőztetővel nem kell majd félni a párától és penészedéstől? vagy a belső szigetelés és a fal között ettől még lehetséges a penészedés? vagy kikellene furkálni az egészet hogy ott szellőzhessen?
mindenképp korszerű rendszert szeretnék, elvileg a kondenzációs gázkazánnal és megfelelő szigeteléssel elég jól csökkenthető a gáz rezsi költsége(padlófűtésnél), ön milyen fűtési rendszert ajánlana? ha szabad ilyet kérdezni :)
,
Nincs szükség a belső szigetelésre, ha van megfelelő homlokzatszigetelés. A vastag téglafal a lakás komfortjában is nagy szerepet játszik, mint hőfelvevő, hőleadó eszköz. A téglafal jól stabilizálja a belső hőmérsékletet, a külső erős hőingadozást mérsékli, kiegyenlíti mint egy hőakku. Másrészt a páratartalmat is szabályozza, ha túl magasra szökik elnyeli, ha szükséges kiadja. Ezt kár lenne elrontani néhány centi hőszigetelővel.
A vastagfalú tégla és vályogépületeket ezért szeretik, mert sokkal kiegyenlítettebb a belső hőmérséklete a falak nagy hőtehetetlensége miatt. Emlékszem, gyerekkoromban nyáron(!) a nagyszüleim vályogházában vánkos alatt aludtunk, mert annyira hűvös maradt a szoba hőmérséklete.

Fűtésrendszerben nehéz mindenre kiterjedő jó tanácsot adni. Mindkét rendszer - gáz és vegyestüzelés - kiépítési költsége igen magas, ha nulláról kell indulni. A gáz kétségkívül kényelmesebb a vegyestüzelésnél, de nem lehet tudni hova emelkednek a jövőben a gázárak. Jelenleg egy kondenzációs kazánnal kezdenék, de úgy kiépítve, hogy bármikor beszerelhető legyen mellé egy korszerű faelgázosító kazán (Vigas, Atmos) és puffertartály. Tehát a fűtésrendszer tervezésekor már bele kellene kalkulálni a kazánt és a puffertartályt, a csatlakozó szerelvényeit és azoknak a helyét. Akkor már ne kelljen megbontani és átalakítani a csövezést, csak csatlakoztatni, beintegrálni. Remélhetőleg még lesz jó pár éve, létjogosultsága a gáztüzelésnek.
ÉRtem, nem szeretnék énsem belső szigetelést de mivel a házon már van belső 5cm szigetelés így nemtudom érdemes-e megvenni, és kívúlre feltenni 10-15cm-t, vagy lebontani esetleg? sajnos a meglévő belső szigeteléssel valamit kell kezdenem erre tudna valam iötletet?
köszönöm a segítséget, hát utánanézünk a fütési lehetőségeknek és kötlségeiknek és emglátjuk mire jutunk 1,5 millió Ft körül szeretnénk h betakarná, remélem siekrülni fog. vagy ez kevés ehhez? (gáz bent van a házban)
19 hozzászólás Oldal: 1 / 2

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég