Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
123 hozzászólás Oldal: 2 / 9
Üdv!

Mint írod, az ajtó zárását jelző lámpa nem jelez. Próbáld először kideríteni, mi az oka (pl. szennyeződés került az érzékelőhöz, ruhafoszlány miatt nem záródik teljesen, stb.). Amíg ez nem történik meg, ez automatikusan blokkolja a gép indulását. Ezután esetleg egy önálló programot elindítani (pl. centrifugálás), hátha az helyére billenti a gép "lelki" egyensúlyát. Vélhetően valamilyen olyan programrészben tartott az áramszünet idején, ami valaminek a meglétét vagy mennyiségét feltételezte. Ennek mostani hiánya blokkolhat még. Célszerű a gép gyártójának ügyfélszolgálatával felvenni a kapcsolatot, mit tanácsolnak esetedre.
Ha ezekkel nem jutsz düllőre, akkor érdemes egy szerelőt hívni, a mostani gépeket már - eltekintve néhány triviális esettől - házilag szinte lehetetlen javítani. Illetve a javítás többe kerül, mintha a szerelő fogott volna eleve hozzá.

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Üdv!
Nem tudom mennyire tartja meg az elektronika a mosási információkat, mert az én Whirlpool-om ha kikapcsolom, vagy áramszünet miatt leáll, elölről kezdi a mosást. Persze lehetnek értelmesebb vezérlők is. Gondolom elektronika vezérli a mosógépedet, így inkább arra tippelek, hogy a zárlat olyan áramlökést, vagy feszültségimpulzust generált, ami az elektronikát károsította. Véleményem szerint szakszerviz lesz a vége. :-(
Viszont nekem is van problémám a mosógépemmel. Felültöltős Whirlpool AWE xxxx típusú, nem digitális kijelzős, de elektronika vezérli. Egészen idióta hiba, de a szerviz sem tudta megjavítani.
A hibajelenség: öblítés közben (főleg itt jelentkezik), a vezérlés elkezdi rángatni a szivattyú motort. Kis tüskéket küld neki az elektronika, amitől csak rángatózik szerencsétlen, de ha kap egy hosszabb sorozatot, némi vizet is ki tud nyomni. Garanciális korában cseréltek rajta szivattyúmotort, majd programkapcsolót is kompletten. A garancia letelt, a hiba maradt, van amikor simán végigmegy a program, de van amikor szétrángatja a szivattyút. Ha felfüggesztem a mosást (elvileg leáll minden, de nem felejti el, hogy hol tart a programban), akkor is tovább rángatja a szivattyút. Próbáltam már az azonos áramkörön lévő izzós lámpákat is felkapcsolni hátha csak valamilyen zavaró jel miatt hülyül meg, de nem segített.
Nincs tényleges földelés az elektromos hálózatban (ÉV relével oldották meg), de az nem reagál rá, más ipari gép meg nincs a közvetlen közelünkben.
Találkozott már valaki ilyennel?
Üdv: Plaszlo
László !
Ez egy tipikus kontakthiba nem más. A szerviz lecserélte a program kapcsolót és a szivattyút ( a két leginkább valószinüsíthető probléma forrást) Persze vannak még belső kábelek, azokon vannak csatlakozó saruk, kötések és lehet van egy indító kondenzátor is a szivattyú motorkörén. Sziszifuszi munkával megkereshető mi a baj forrása. Lehet a lecserélt kapcsoló is rossz. Sajnos elég kicsi a szivattyúmotor teljesítménye ezért "látványos tüneteit" nem fogsz látni a kontakthibának. Én talán a programkapcsoló és a szivattyú közti kábel cseréjével kezdeném.( új szálakat fűznék be ) Természetesen a másik pólus kábelcseréjét is megcsinálnán.
Halkan megkérdezem az ugye biztos hogy mechanikusan a szivattyút nem "akasztja" meg időnként semmi ? Tehát talán valami próbalámpát párba kellene kötni azzal a szivattyúval aztán megnézni hogy amikor ég a lámpa akkor forog is e a szivattyú.
Üdv!
A szivattyú biztos nem akad, mert el is indul néha a nagy rángatózás közben, és amikor tényleg mennie kell, akkor minden probléma nélkül működik. Viszont nem ilyen egyszerű a hiba, mert a szivattyú akkor rángatózik, amikor nem is kellene működnie és mint előzőekben írtam, amikor "Pause-ra" állítom, akkor is rángatózik, pedig akkor nem lenne szabad a kijelző ledeken kívül semminek sem működnie. Először a vezérlő elektronikára gyanakodtam, hogy a szivattyút vezérlő félvezető elem gerjed, vagy a bemenete zajos, de a szemem láttára cserélték ki a komplett programvezérlőt. Még nem szedtem szét, mert akarok még egy kört futni a márkaszervizzel, de ahhoz el kell kapnom a pillanatot, amikor rángatózik és filmre venni. Amikor a szerelő itt volt, persze ment mint a kisangyal.
Üdv !
Ha garis akkor valóban a szervizzel kell megcsináltatni. A típust nem ismerem de ha elektronikus a vezérlése a szivattyúnak akkor valóban a vezérlő egység is okozhatja ezt. Nem tudom esetleg nincs e valami vészmax vízszint vezérlése is a gépnek és estleg az érzékelne valamit. Persze kapcsolási rajza az nincs vagy sok dollárért letőlthető valahonnan. Talán ha nagyon érdekel a "lelki világa" a gépnek akkor a SINI től is http://www.sini.hu/ beszerezhetőek műszaki doksik úgy tudom, és azért ez mégis itt van magyarországon. Meg fogod látni valami egészen bagatel oka van az egésznek ha egyeltaán meg fogjátok találni. Azért ha kiderülne mi volt írd már meg ide légyszi !
Sziasztok!
Két ünnep között alaposan sikerült szétszedni ezt a bauknecht szerkezetet, amit sikerült kideríteni, h nemsokban tér el az egyik whirlpool típustól... elővettem a multimétert... végigméregettem mindenfelé az alkatrészeket, minden patent, csak a programkapcsolón találtam egy integrált vezeték égést... ezt kijavítottam, de még mindíg semmi sem tröténik ugyanaz, az ajtó zárását nem érzékeli pedig multiméterrel mérve az ajtókapcsolónál jó a kontakt, elképzelhető h kéne egy programkapcsolót szereznem?
Ha igen akkor merre induljak el? Mert akármerre telefonálok senki sem tud elég alaposan felhomályosítani.
Köszi Szépen előre is
Hello !
Az előző hozzászólásomban van egy link, ha nekik nincs nem is érdemes nagyon keresni másnál. Hívd a mintaboltot nekem mindig készségesek voltak. Arra viszont készülj ha valóban program kapcsolós a gép az bizony nem lesz olcsó még ha magad csinálod akkor sem.
Sok sikert !
Sziasztok!

Az én mosógép típusom Whirlpool AWE 8725

Az én problémám is öblítővel kapcsolatos, csak más formában: Tehát a mosógép nem az öblítés során használja el az adagolóba töltött öblítőt :x ezt abból következtetem ki, hogy a kimosott ruhákon nem érzem az öblítő illatát holott igen intenzív illatokat használok, azonban az adagolóból mindeközben a mosás végére az öblítő kiürül....Valaki ha tud ész szerű magyarázatot, vagy hogy kihez fordulhatnék? Segítsen!!!Előre is köszönöm!
Hello !
Az említett masinát még nem szereltem, de amivel eddig volt dolgom azoknál az öblítőszert a mosóvíz juttatja a mosódobba abból a tartályocskából amibe bele töltöd. Tehát sok lehetőség nincs a probléma okára.
-Lehet hogy lyukas az a tartályocska amibe beletöltöd az öblítőt és mire kimosná a víz a tartályból mosás közben elfolyik. (kevés esélyt adok rá)
Tölts a tartályocskába vizet este, aztán reggel megnézed mi maradt.
-A szelep ami beengedi a vizet az öblítőszer tartályocskába kinyit akkor is amikor nem kellene. Mosás közben de az öblítés előtt még megállítod a gépet (és kihúzod a konnektorból) aztán ha az időzár oldott (néhány perc) akkor kinyitod a tetőt és megnézed van e még öblítőszer.
-Nem is zár el az a szelep ami beengedi a vizet az öblítőszer tartályocskába így a mosás kezdetekor már kimossa az öblítőszert. Itt is a fenti megállításos módszer lesz segítségedre, de már akkor meg kellene állítani mikor ez első vízet magába töltötte a gép.
Ha sikerült feltárni az okot akkor lépnénk tovább, nem futnék előre a megoldásban.
Üdv !
Sziasztok!

Van egy régi felültöltős Hajdu 750 típusú mosógépem ami néhány napja a következőket produkálja:
Ha kétszer egymás után mosok vele jobb esetben a második mosásnál nem szív a szivattyú és égett szagot áraszt, viszont a program elindul és a motor is mozgatja a dobot.
Az első alkalommal amikor a hibát észleltem semmit nem csinált el sem indult a program mintha nem is kapott volna áramot. Másnap kiprobáltam újból és akkkor már elindult csak épp nem szívott.
De most hol szív hol nem akár egy mosáson belül is.

Létezik hogy egy szivattyú leég és azért még időnként működik?

Előre is köszi a segítséget és a tippeket
Viktor
Üdv Viktor.
A "hol szív, hol nem szív" problémát több dolog is okozhatja a szivattyún kívül, pl. a programkapcsoló érintkezőjének hibája, egy lelazult, vagy rossz csatlakozás, viszont égett szaggal kombinálva a szivattyú a leginkább valószínű. Ez lehet eltömődés a szivattyú vizes oldalán is, vagy a szivattyúlapát megakadása, de lehet a motor csapágyának ragadása is.
Vegyük sorrendbe:
1, tisztítsd ki a szűrőt és nézd meg nincs-e eldugulva, hajszál, szöszmösz, hajcsatt, vagy valami ehhez hasonló. Ha itt nincs hiba, sajna tovább kell menni a kereséssel.
2, itt már le kell szedni a gép palástját teljesen, hogy a szivattyúhoz lehessen férni. Húzd ki gépet a konnektorból, zárd el a vizet, majd szereld le a befolyócsövet, végül szereld le a hátlapot. Utána a gépet az elülső oldalára kell dönteni és akkor hozzáférsz az alsó rögzítő csavarokhoz. Csavard ki ezeket, majd döntsd vissza a gépet a kerekeire, közben vigyázz, be ne csípje az ujjadat a gép palástja. Ha már a lábán áll, húzd le a földelő kábelt, és told ki előre a palástot a gép alól. A szivattyút a hajtás elleni oldalon találod, az alaplapra rögzítve. Több változat létezik a szivattyúból is a gép korától függően, ha szerencséd van, a motor mögött elérhetően van egy szélkerék a motor hűtéséhez, ezt próbáld megforgatni. Ha nehezen, ellenállással forog mindkét irányban, lehet csapágy probléma is, de tömődés is. Néha előfordul, hogy hosszú vékony tárgy (hajcsatt, drót) átbújik a szűrőn és megakasztja a szivattyúlapátot. Ez okozhatja az égésszagot és a bizonytalan működést. Mindenképpen javaslom a szivattyúról a gumicsövek leszedését és átnézését, így biztosabb a diagnózis. Amennyiben tiszták a csövek, nézz bele a szivattyúházban, találsz-e valamit és pörgesd meg a szivattyútengelyt a hűtőventilátornál. Figyeld, hogyan jár a tengely, miközben mindkét irányban forgatod és látsz-e benne oda nem illő dolgot.
3, Ha idáig tiszta minden, sehol semmi szennyeződés ami problémát okozhatna, menjünk tovább. Nézzed meg a csapágyaknál, nincs-e szennyeződés, lerakódott szözsmösz, hajszál, bármi , ami a tengelyt gátolhatja a forgásban. Találkoztam olyan főmotorral, ami látszólag beállt mint a szög, de mozgatásra egy negyed fordulattal végül el lehetett fordítani oda-vissza. A motor szétszedése után derült ki, hogy a motor forgórésze és állórész közé a hűtőventilátor által befújt kosz megállította a motort. Érdemes ezt is ellenőrizni, bár ezek a motorok sokkal egyszerűbbek és a hézag is arányaiban jóval nagyobb a forgórész és az állórész között mint a főmotornál, de előfordulhat szennyeződés. A szivattyút érdemes leszerelni az alaplapról - két csavar tartja - így jobban átnézhető, tisztítható. A csapágyakra lehet egy-egy csepp műszerolajat cseppenteni a könnyebb járás miatt, de nézd meg a szimeringet is, ott is lehet szorulást okozó szennyeződés. Nézd át az elektromos csatlakozóit is, nincs melegedésre utaló elszíneződés, túl nagy lötyögés.
Ha mindent rendben találsz, vizsgáld meg a motor tekercselését, látsz-e olvadás vagy égésnyomot. Elképzelhető, egyszerűen csak a tekercselésnél húzott át és le fog égni.
Ha mindent rendben találsz, szereld vissza a szivattyút, csatlakoztasd a gumicsöveket és bár nem éppen veszélytelen, de a burkolat nélkül kéne egy-két rövid mosást végezni, hátha menet közben észreveszed a hibát, ami eddig nem volt látható. Ilyenkor családot, háziállatot a közelébe se engedj, és vigyázz, minden csatlakozónál előfordulhat a 220 V. ne piszkáld menet közben.
A szivattyút lehet csak magában is tesztelni, kell egy olyan vezeték, aminek az egyik végén szabályos dugó, a másikon 3 db. késes mama csatlakozó van - fázis-nulla-föld - és ezt dugod a szivattyú csatlakozóira. Töltsd fel a gépet félig vízzel, a kifolyócsövet vezesd vissza a dobba és csatlakoztasd a hálózatra. Így a szivattyú csak forgatja a vizet a gépben és közben lehet látni mit csinál. Ha menet közben kezd lassulni, büdösödni, kapcsold le a 220V-ról és nézd meg a tengely szabadon forog, vagy szorul. Ha szorul, olajat neki, ha nem szorul valószínűleg a tekerccsel lesz baj, ilyenkor szivattyúcsere a megoldás.
De hosszú lettem, remélem segít ez a röpke szösszenet. :D Itt az a gond, egy szakértő, szerelő végiggondolja, mi okozhat ilyen problémát és a legvalószínűbbtől indulva kezdi a hibabehatárolást és megy lépésről lépésre. Bár egy viszonylag egyszerű szerkezet ez, mégis sok mindenre kell figyelni, sok mindent kell ellenőrizni, nehéz mindent leírni. Én sem írtam le minden gondolatomat, csak a fontosabbak, remélhetőleg a segítségedre lesz, de ha nem vagy barkácsoló típus, inkább hívj szerelőt.
Írhattam volna röviden csak annyit, igen lehet, hogy le fog égni a szivattyúd, hívj szerelőt. De ha mégis te akarod megszerelni és a szivattyú lesz a hibás, óvakodj a nagyon kis nyeszlett olasz szivattyútól, gyakorlati tapasztalatom, hogy nem tudja időre kiüríteni a gépet, úgy megy tovább a program hogy marad benne víz. Ez erősen lerontja az öblítés hatásfokát, mert mindig marad az előzőből egy kevés.
Sziasztok!
Nagyon remélem h tud vki segíteni, mert egy olyan gondom lenne h a felül töltős whirlpool mosógépemnek a dobja nem forog. Sztem az lehet a probléma h menet közben kipattanhatott az ajtaja. Nah már most vki találkozott ilyen problémával? és ha igen tud is rá vmi megoldást. Szerelőt csak a legvégső esetben szeretnék hívni! Bármilyen ötletre vevő vagyok :)
Ifrit,
ez így kevés infó.
- menet közben állt meg? Mosáskor, vagy centrifugáláskor?
- ruha volt benne?
- kézzel el tudod forgatni a dobot?
- motor tud forogni, vagy az is áll mint a cövek?
Ha menet közben nyílt ki és azért állt meg mert a ruhák beszorultak, akkor nem egyszerű kiszedni, de megoldható. Ezért kellene megtudni az előzményeket is.
Sziasztok! Remélem valaki tud segíteni, és meg tudom oldani a segítségével a problémát anélkül, hogy szerelőt hívjak. AWT 2250-es felültős Whirpool mosógépről van szó. A hiba eddig az volt, hogy a gép nem centrifugált, tehát mosott, de a ruhák víztől csöpögve kerültek ki a dobból. Kitisztítottam alul a durva szűrőt, melyben a "szokásos" vízkő mellett egy másjél centi hosszű és egy kb. fél centi széles fém henger volt, belül valami fehér szövet szerűsséggel (kicsit olyan mint a kabátok kapucniját összehúzó pánt végén szokott lenni). Kivettem a szűrőből az idegen anyagokat, majd kipróbáltam ismét a mosást, de a mosás végén a centrifugálás továbbra sem működött. Kinyitottam a tetőt és a mosópor és oblító adagol felül állt, érintetlen tartalommal. Azaz úgy hiszem, hogy most már a dob sem forog. Ebben esetleg valaki tud segíteni, vagy ajánlani egy oldalt ahol házi sufni megoldásokhoz kaphatok tippeket. Előre is köszönöm!
123 hozzászólás Oldal: 2 / 9

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 68 vendég