Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
53 hozzászólás Oldal: 3 / 4
Köszönöm szépen a segítséget!

Először ellenőrizni fogom a vakolatot mindenképp, addig nem fogok neki állni a burkolásnak.
Sziasztok!

Egy 35nm-es panellakás kicsike fürdőszobáját tervezzük teljesen felújítani. Mivel a mosógép kényelmesen sehogy sem fér be a kád mellé, úgy döntöttünk, zuhanyzóra cseréljük. Itt két lehetőség közül választhatunk elvileg: vagy keresünk olyan zuhanytálcát, amibe oldalt, alul be lehet vezetni a mosógép kivezető csövét (ilyet egyelőre nem találtam) vagy pedig építünk mi magunknak, ami akkor szépen le is tudunk csempézni ugyanolyan mintával, mint a fürdőt egyébként.
Ennél a lehetőségnél arra gondoltam, hogy a kiszemelt sarokban egy 80*90 cm-es területet Ytong Forte téglákkal megemelnék 12-13 cm magasságban és ebben alakítanám ki azt a vájatot, amiben a szennyvíz elvezető cső menne. Utána az egészet szigetelnén Mapei Monolastic habarccsal, végül burkolnám és üveg zuhanyfalakat, ill. zuhanyajtót szerelnék fel. Szerintetek kivitelezhető ez? Van esetleg valami fontos dolog ez esetben, amire oda kell figyelni?

Üdv,
István
Üdv
Arra figyelj hogy ha a mosógép csöve túl alacsonyan van a víz kifolyik magától is. A másik a bűzelzárás amit meg kell oldanod és a csövezés méretezését is úgy kéne csinálni hogy a mosógépből kinyomott víz ne jöjjön fel a zuhanyzó lefolyón keresztül.
Üdv!
Ez most reklámnak tűnik, de nem annak szánom. Nekem is elég kicsi a fürdőszobám és akkor találtam a RAVAK-nál olyan kád+zuhanyzó+mosdó kombinációt, ami direkt a magyar panellakások méretéhez igazítottak. Nagyon szépek és szerintem ezzel lehet a leghatékonyabban kihasználni a kis teret, és még a mosógépnek is maradna hely. Nem olcsó a RAVAK, de megbízható, minőségi terméket gyártanak.
Végül nekem nem ilyen lett, mert hozzájuk lezárószegélyért mentem, amikor már a kínai csoda zuhanykabint sok kínlódással beszereltem, tehát későn. :(

Nézz szét az oldalukon, hátha megtalálod az elképzelésedet.
http://www.ravak.hu/hu/avocado-koncepcio
http://www.ravak.hu/hu/behappy-koncepcio

A mosógép kifolyóját a mosdó felé vinném, lehet olyan szifont kapni, ami a mosógép kifolyócsövét is fogadni tudja.
Sziasztok!

Komplett fürdőfelújítás előtt állok, ami a következőket jelenti:

- régi csempe, régi padlóburkolatot leverem/felverem
- kád és komplett szanitercsere
- wc csésze csere, egy kis vízszerelés.

Nos a vízszerelés része simán megy már, ilyen presses rendszerrel megcsináltam a konyhát, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Azonban lenne pár kérdésem, mert ilyet még nem csináltam:

Leverem a csempét, felverem a követ, kiveszem a kádat. Ugye a csempe alatt le fog jönni a vakolat, a kőtörés után lukas lesz a padló.

A kérdésem, hogy milyen rétegrendel kell ezeket rendbetenni?

Falhoz vegyek zsákos habarcsot és azzal egyenlítsem ki a felületet, majd valamiféle finomvakolat? Ezek külön rétegek, anyagok? Vakolatra mélyalapozó és utána mehet a csemperagasztó.

Padlónál is gondolom kell valami olcsóbb anyaggal a nagy hibákat javítani, majd egy önterülő beton réteg? Itt olvastam, hogy a falig nem szabad kifolyatni az anyagot, hanem valami szivacsot kell körberakni. Erről tudnátok pár szót szólni?

esetleg ha megnevezenétek/linkelnétek konkrét anyagokat, azt nagyon megköszönném!

A hívjál burkolót jellegű írásokat kérem, hogy meg se írjátok. Előttem az egész nyár, türelmes ember vagyok, szépen dolgozom. Az anyagokról nem tudok egyelőre túl sokat.

Még egy kérdés jutott eszembe, két szoba összenyításánál keletkezett a padlón 8 mm szintkülönbség. Ezt én egybe szeretném burkolni. A kérdés, hogy tudtok-e konkrét anyagot ajánlani a szintkiegyenlítéshez, illetve legfőképp egy tippet, hogy ez. kb hány zsákot jelent 9 m2-re!

Köszönöm a segítséget!
Időközben erre jutottam:

rétegrend.png
rétegrend.png (16.95 KiB) Megtekintve 4623 alkalommal.


Az anyagok:

http://www.praktikerwebshop.hu/termekek ... -40kg-zsak

http://www.praktikerwebshop.hu/gyujtoka ... esit-akcio

Csemperagasztót még nem tudom.

Mit gondoltok? Mélyalapozó kell a vízszigetelő réteg alá? Vagy elég nedves ronggyal portalanítani?
Üdv!
A felülettől függ, ha könnyen porlik, pereg a felület, akkor érdemes mélyalapozóval átkenni a szigetelés előtt, hogy biztosan és tartósan tapadjon a felületre.
Szia!

Köszi a választ!

A többi kérdésben tudsz esetleg segíten? A rétegrendről mit gondolsz?
Szia!

A rétegrenddel nincs gond.
A kész habarcs jól használható, profik is használják. Az egész fürdőszobámat és wc-t előkevert habarccsal készítettem el, és szerintem könnyen felhordható, jól alakítható és erős felületet ad. Arra vigyázni kell, nem szabad túl sokat simogatni, mert akkor elválik a faltól. Ha még nincs a kezedben a megfelelő simaság elérése elsőre, inkább két rétegben vidd fel, a második vékonyabb réteget már szépen el lehet simítani.
A kenhető szigetelés hordozó felületén ne legyenek éles vagy kiugró részek, lehetőleg sima, egyenletes felület legyen. Az éles részeken elvékonyodik az anyag.
Csemperagasztónak érdemes a szintén Mapei márkájút venni, ne legyen probléma a tapadással.


http://www.mapei.com/HU-HU/cikk.asp?IDCategoria=2&IDProdotto=47
https://www.youtube.com/watch?v=eHiUzn21kto
Hello!

Köszi a választ!

Időközben úgy döntöttem, hogy a régi követ nem töröm fel, mert olyan jól le van rakva, hogy inkább ráburkolok.

A másik helységben aljzatkiegyenlíteni fogok, oda végül ezeket vettem:

Eco prim grip alapozó: http://mapefutar.hu/api/download/product-document/836
Ultraplan renovation önterülő aljzatkiegyenlítő: http://mapefutar.hu/webshop/mapei/aljza ... renovation

Az alapozóból még fog maradni elvileg egy csomó. A kérdésem az, hogy a képen látható, hogy milyen állapotú most a fal, helyenként laza volt a vakolat és lejött a csempével együtt, de valahol meg bikán tapad, így azt nem zúznám le.

Mehet erre direktbe a falazóhabarcs vagy kenjek alá egy kis alapozót? Elvileg ez pont jó ilyen vakolatok alá is.

A másik, amin dilemmázom az a kenhető vízszigetelés. Azt írják, hogy mindenképp alapozni kell előtte, de a meglévő burkolatra csak az alapozó kb. 20-e huf lenne + még 40 a vízzáró réteg. A kivitelező, aki mellesleg nálam a többi szobán ügyködik azt mondta, hogy szerint felesleges, meg hogy a 15 évvel ezelőtti lakásokban sem volt, ami igaz is. Dilemmázom, mert nagyon sok pénz.

A fa falon impregnált gipszkarton lesz.

Szóval két kérdés:

- megéri a vízszigeteléssel szívni?
- menjen a falazóhabarcs alá alapozó?

Köszi!

Csatolmányok

Szia!
Pergő rossz vakolatra nem tapad semmi, mert ami rátapad, az is lehullik a még alatt lévő gyenge réteg miatt. Annyira verd le a vakolatot, hogy alatta már ne pergő vakolat legyen. Ahol kell tégláig, mert arra tapad az új vakolat. Sok munka, de hosszú távon megéri.
Vízszigetelés ügyben én javasolnám, hogy ne ott spórolj. Egyszer kell rendesen megcsinálni és akkor hosszú ideig nem kell félned, hol, mit áztat el a víz. Amikor a zuhanyzóm mögé befolyt a víz, csak a pince plafonján megjelenő vizes folt árulta el, hogy gond volt. A zuhanytálca alatt minden szétrohadt, cserélhettem le mindent. A fürdőből nem lehetett látni semmit. A csempe alatt ugyan volt vízszigetelés, de nem vitték tovább a földön, ezért visszakúszott a gipszkartonba és eláztatta azt is.

Az meg mi volt, vagy nem volt 15, 20 és 50 évvel ezelőtt, szerintem indifferens, a szokások és lehetőségek is mások voltak. Biztosítósok mesélhetnének mennyi ázásból eredő kár volt....
Szia!

Igen, igazából én sem szeretnék kókány munkát végezni, így lesz komplett vízszigetelés. Nyugodtabban fogok így aludni.
A vakolat az oké, ami a képen van, az már sehol nem porlik, masszívan áll a falon. Akkor erre fogok direktben habarcsból vakolni, utána megy rá a vízszigetelés csempemagasságig, aztán csemperagasztó.

Alapozó a meglévő kőburkolatra Mapeprim SP lesz: http://mapefutar.hu/webshop/mapei/aljza ... apeprim-sp

Majd erre jön a vízszigetelés: http://mapefutar.hu/webshop/mapei/hideg ... apegum-wps

+szalag.

A következőn kezdtem most még filozofálni:

Az addig oké, hogy csempéhez csemperagasztó lesz, greslaphoz meg gresragasztó, mert más a vízfelvételük, azonban olvasgattam az anyagok adatlapját és mindegyik gresragasztónál azt írják, hogy max. 30x30 cm-es lapokhoz. Amit kinéztem, az meg 30x60 cm-es. Mi ennek az oka?
Amire gondolok, hogy nagy a lap, ezért nem elég alá a vékonyágyas csemperagasztó (mert nagyobb felületen több szinthibát kell, hogy feelvegyen) ezért kell "speciális" anyag alá.

A csempe alá ezt fogom tenni: http://mapefutar.hu/webshop/mapei/hideg ... x-p9-feher

A greslap alá viszont dilemmázom, hogy menjen a "sima" greslap ragasztó (30x30 cm-ig):

http://mapefutar.hu/webshop/mapei/hideg ... esragaszto

Vagy a keraflex:

http://mapefutar.hu/webshop/mapei/hideg ... k/keraflex

Végülis itt sem nagyon vészes az árkülönbség, csak kicsit úgy érzem, hogy ágyúval verébre a dolog.

Mit gondolsz?
Szia!

Mielőtt nekiállsz vakolni, készíts egy kisebb felületet próbaképp, hogy mennyire stabilan tapad az új vakolat a régire. Ilyen esetekben néhány helyen tégláig levertem a régi vakolatot, hogy legyen stabil kapaszkodója a vakolatnak.

Nagy lapokhoz nem tudok mit mondani, ekkorával nem dolgoztam, max. 30x30-assal. Ha azt veszed, hogy a 30x60-as lap felülete 1800 mm2, akkor nem lősz ágyúval verébre, így is túlléped az ajánlást.
Szia!

Majd kipróbálom ezt a próbavakolást, igazad van.

Időközben végigszámoltam a dolgot és knauffal jobban járok. Leírom ide is, hogy mire jutottam, hátha jól jön még valakinek:

1. Alapozó (tapadóhíd) a meglévő kőburkolatra: http://www.lb-knauf.hu/upload/docs/MA_L ... tBPlus.pdf

13 m2-hez kb. 3,5 kg, 1 kg-os vödrökben összesen: 6400 ft

2. Aquastop flex plus, kenhető vízszigetelés: http://www.lb-knauf.hu/upload/docs/LBK_ ... lus_MA.pdf
+ Aquastop band

Végül több ismerős tanácsát végighallgatva arra jutottam, hogy a gipszkartonos fal és a kád mögötti fal éleit beszalagozom, valamint ezeket a falakat kezelem, + a kád alatt (meg elé kicsit) + a kézmosó környékét.

Ez így összesen 15 000 ft

3. Gresragasztó: http://www.lb-knauf.hu/upload/docs/LBK_MA_S1Flex.pdf

Ez már alkalmas nagy méretű (max 90 cm-es) greslapok ragasztásához, c2Te minősítésű, árban pedig félúton van a normál alap csemperagasztó (adesilex p9) és a keraflex között.

Ebből 28 m2-re 5kg/m2-el számolva 6 zsák lesz: 21 ezer ft.

4. Csemperagasztó: http://www.lb-knauf.hu/upload/docs/MA_LBK_FlexM.pdf

23 m2-re, 3 kg/m2-el számolva (5-ös glettvas, falicsempéhez): 3 zsák: 7800 ft

5. Fuga: Procol, 0,7 kg/m2, összesen kb. 51 m2-re: 7*5kg-s zsák: 15500 ft

Ez összesen kb. 70 e Ft.

Most egyelőre a vakolatjavítás lesz, aztán 3 hetet várni kell a kőre. Ha érdeklődtök, akkor teszek felképeket.
Persze, rakj fel képeket és írd le a tapasztalataidat is.
53 hozzászólás Oldal: 3 / 4

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 60 vendég