Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
62 hozzászólás Oldal: 3 / 5
Plaszlo írta: Csak egy-két ötlet hirtelen, ami eszembe jutott...
- szép nagy épület lesz, erős zártszelvényekkel. Ebből adódóan a zártszelvényeket én nem béléstestbe raknám be, hanem ott kiszélesíteném a betonalapot és hagyományos módon zsaluzással készíteném el. Egy rendesebb zártszelvény körül a széles béléstestben sem lenne elég beton a megfelelő tartáshoz. Az oszlopok között lehetne béléstest, csak az oszlopok körül szélesíteném és erősíteném meg az alapot.
- ha OSB lapot akarsz használni, akkor emeld meg az alapot kissé, hogy a víz ne tudja feláztatni. Ha csapadék kerül rá, azonnal elfolyjon, ne tudjon megállni mellette, vagy befolyni alá.
- nem feltétlen szükséges, de műhelyt - ha van anyagi fedezet rá - betonyp lapokkal burkolnám. Tartósabb, időjárásállóbb.
- ha gyakran akarsz benne dolgozni, érdemes hőszigetelni. Ezt lehet "csak" belső és külső lapok között, de érdemes ezen felül kívülről vastagabb polisztirol homlokzati hőszigeteléssel borítani. A fém tartószerkezet télen erősen hőhidas, a garázsban keletkező pára lecsapódik rá és nem csak az oszlopokat, de mellette az (OSB?) falburkolatot is áztatja. A hőszigetelés télen-nyáron jól jöhet, ha rendszeresen használni akarod a garázst és nem csak autót tárolni. A hőszigetelést a tető alatt vagy födémen is érdemes elkészíteni, ne ott menjen el a meleg. Hőszigeteléssel az OSB lap is bőven elegendő.


Nagyon köszönöm a terjedelmes válszt, utána fogok nézni a betonyp-nak, a válaszodból úgy veszem ki hogy talán nincs nagy hiba az anyagválasztásban. Az osb faltól tartok egy kicsit, jelezték itt a fórumban hogy hullámosodhat. Ez mennyire jellemző?
Az anyagválasztással nincs gond megfelelő méretezés esetén. Az épületnek nem csak saját súlyát, hanem a szélnyomást és télen a hó súlyát is el kell bírnia. Az utóbbi években ugyan alig volt hó, de idén nyugati országrészben komoly mennyiségű hó esett rövid idő alatt. Ha ezeket nem veszed figyelembe, könnyen beroskadhat a tető.
Jmedvegy már készített tervrajzokat ilyen jellegű - ha nem is ekkora - garázshoz, a téma elején megtalálod.
Az OSB lapnak egy nagy baja van, a víz nem tesz jót neki. Hiába titulálják vízállónak, a vágási felületén könnyen felveszi a nedvességet és megduzzadva meggyengül, széteshet. Az OSB lap alapvetően beltéri építőelem, kültéren védeni kell. Tehát OSB lap használata esetén óvni kell a csapadéktól, túlzott párától, és az időjárás viszontagságaitól. Külső szigeteléssel, jó vízelvezetéssel és egy kis előrelátással megóvható ezektől a hatásoktól és hosszú élettartamú lesz.
A Betonyp lap sokkal ellenállóbb, kültéri alkalmazásra is alkalmas, viszont jóval drágább és nehezebb az OSB lapnál, ezért méretezéskor ezt a súlytöbbletet is figyelembe kell venni.
Jmedvegy kolléga jártasabb ebben, biztosan alaposabban kivesézi a tervedet és segít jó ötletekkel.
Plaszlo írta: Az anyagválasztással nincs gond megfelelő méretezés esetén. Az épületnek nem csak saját súlyát, hanem a szélnyomást és télen a hó súlyát is el kell bírnia. Az utóbbi években ugyan alig volt hó, de idén nyugati országrészben komoly mennyiségű hó esett rövid idő alatt. Ha ezeket nem veszed figyelembe, könnyen beroskadhat a tető.
Jmedvegy már készített tervrajzokat ilyen jellegű - ha nem is ekkora - garázshoz, a téma elején megtalálod.
Az OSB lapnak egy nagy baja van, a víz nem tesz jót neki. Hiába titulálják vízállónak, a vágási felületén könnyen felveszi a nedvességet és megduzzadva meggyengül, széteshet. Az OSB lap alapvetően beltéri építőelem, kültéren védeni kell. Tehát OSB lap használata esetén óvni kell a csapadéktól, túlzott párától, és az időjárás viszontagságaitól. Külső szigeteléssel, jó vízelvezetéssel és egy kis előrelátással megóvható ezektől a hatásoktól és hosszú élettartamú lesz.
A Betonyp lap sokkal ellenállóbb, kültéri alkalmazásra is alkalmas, viszont jóval drágább és nehezebb az OSB lapnál, ezért méretezéskor ezt a súlytöbbletet is figyelembe kell venni.
Jmedvegy kolléga jártasabb ebben, biztosan alaposabban kivesézi a tervedet és segít jó ötletekkel.



köszönöm így is rengeteget segítettél!
Üdv!

Adalékként, László gyakorlatilag kivesézte az elképzeléseket:
- A betonyp nem önhordó. Ha megázik, a vizet felveszi, és igen törékennyé válik, rögzítése csak valamilyen alálécezéssel képzelhető el, az OSB-nál ismert 60 cm -es léctávolság megfelelő. Célszerűen jó ha az alapra támaszkodik, és nem a oszlopok tartják meg a súlyát. Szárazon is könnyen törik, (alapmérete 1,2*2,8 m, ha nem tévedek, a kevés hulladék miatt ehhez érdemes igazítani) mindenképpen az épület mozgások miatt érdemes rugalmasan rögzíteni, erre a fa jó megoldást nyújt.

- A vasszerkezeteknél a sarok pontokon a nagyobb stabilitás érdekében az átellenes pontokon érdemes berakott keresztmerevítésekkel a szerkezet oldalstabilitását megnövelni, vagy sarokpontkötéssel (ez a jobb) vagy rácsozás alkalmazásával.

- A tetőt célszerű önhordó kivitelben elkészíteni, kötőgerendás kivitelben.

Végül a fentiek több-kevesebb sikerrel megtalálhatók ezen a hozzászóláson

Ha van még kérdés, akkor csak nyugodtan lehet vele előhozakodni, igyekszünk megválaszolni rá.

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
sziasztok,

talán kevéssé kapcsolódik az eddig elhangzottakhoz, de garázst-tárolót föld alá témában tudnátok szakérteni?
Főleg azért merült fel a földalattiság, mert nem szívesen vennék el a telekből területet erre a célra,
másrészt meg vmiért azt gondolom, h árban nem lenne sokkal drágább egy oldalfallal rendelkező, szigetelt,
esztétikus garázsnál. Úgy képzelem, h a föld kitermelése-elszállítás persze plusz, de uolyan betonalap kellene, zsalukő fal,
ezt mondjuk vmi bitumenes szigeteléssel védeni kellene, - nem kellene h vízhatlan legyen, de mégis, a környék egyébként nem talajvizes. Ami más az a betongerenda, kefni födém, de ez árban egy szép faszerkezetű bitumenzsindelyes, ereszcsatornás stb. tetővel egy nagyságrendben lehet?
Mik lehetnek itt a buktatók? Egyáltalán nincs a házhoz tároló, ezért pl. spájzként is használnánk, ezt fűtés nélkül is fagymentesnek képzelem, míg egy felszíni garázsnál ehhez elég komoly szigetelés és/vagy fűtés kellene.
köszi előre is, üdv:
Tamás
Üdv!

Hát nem akarok ünneprontó lenni, de azért ennél jóval többről van szó.
Egyrészt a pince kivitelnél két megoldás létezik, a vizes vagy száraz pince. A vizes, ahol jól lehet almát, krumplit tárolni, mert az állandó páratartalom miatt nem fonnyad el, stb. A száraz ennek ellentéte, de itt nem működik az előző, a gyümölcs és zöldség hamar elfonnyad. Mivel a kocsi biztosan nem szereti a nedvességet, marad ez a megoldás.
Szigetelés. Jó pár évvel ezelőtt láttam egy olyan pince kádszigetelést, hogy csodájára jártak, leraktak minden egyéb dolgot, kazán, tárolók a pincébe, nincs az a belvíz, ami itt fel tudna jönni... Hát volt. Illetve van.
Kiállás, beállás. Számításba véve, hogy kb 2 m lesz a belmagasság, és le kell menni a föld alá, akkor egy enyhe, 25 %-os lejtőnél is legalább egy 6 m hosszú lejáróval kell számolni. Vagyis a kitermel föld erre is vonatkozik.
Csapadék elvezetés. Mivel ezen a hosszú lejtőn elég tisztes mennyiségű hó, esővíz képes felfogódni, ezért, hogy ne jusson a garázsba, Különösen pl. egy felhőszakadáskor, ennek az elvezetéséről, szikkasztásáról is gondoskodni kell.
Ha nem pusztán garázs funkciót tölt be, hanem egyfajta tárolót is, pincéknél azt is számításba kell venni, hogy a föld az oldalakat bedönteni igyekszik, ezért azt megfelelő vasalással, erősítéssel is célszerű ellátni. Bár van pince falazó elem is, amivel tovább gyorsítható az építkezés menete, de az erősítés nem hagyható figyelmen kívül. Érdemes a helyi viszonyokat jól ismerő építésszel előzetesen beszélni erről.
Ha már garázs, egy esetleges belső akna tovább bonyolítja a kivitelezést.
Én úgy gondolom, hogy egy földalatti garázs nem feltétlenül olcsóbb, s bár ilyen volta miatt nem engedélyköteles, inkább a drágább kategóriába sorolnám. És ha már hőszigetelés. Kevés kivételtől eltekintve, a telepeken árult szigetelő anyagokat megvenni, véleményem szerint botorság. Részint mert általában a kevésbé jó - következésképpen olcsóbb anyag áll mázsaszám a tárolókba, részint mert nem mindig van abban a méreteben, és kivitelben, ami megfelel, vagy kevesebb hulladékkal beépíthető.
Konkrét példánál maradva, a magam melléképületét igen jó hőszigetelő képességű anyaggal és légréssel építettem be. Nyáron +40 fokban sincs több, mint 20 fok, pedig nagy világos ablakokkal ellátott, télen a -20-ban pedig nem fagy be a víz az üvegben. Igaz nem garázs, de így működik.
Remélem tudtam valamit segíteni.

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Üdv.

Ha nem akarsz elvenni a telek területéből, akkor legalább fél méter mélyen a földfelszín alá kellene építeni, hogy a tetején valami növényzet meg tudjon maradni. Ha nagyon vékony földréteget hagysz rajta, akkor nincs víztartaléka a földnek, így állandóan locsolni kell (még a füvet is). Emiatt azonban nagyon jó szigeteléssel kell ellátni, különben be fog ázni a pince/garázs. A lejáró is mélyre kerül, még több helyet elvesz a kerttől, ellenben nagyon meredek lesz. Egyik oldalon spórolsz a hellyel, a másikon (lejáró) elveszted.
Szerintem a felül garázs, alatta pince kombó lenne a legjobb megoldás.
Üdv!

Egy kis segítséget szeretnék kérni, egy engedéllyel épült garázsról és műhelyről lenne szó ami 14m hosszú. A jelenlegi oldalfal forgácslap, ami elég rossz állapotban van. Ezt a falat 10mm-es betonyp lapra cserélném. A vázat 5x10 cm-es pallóból terveztem sarkokon10x10-es gerenda tartóoszlopként. A garázsajtóm 3m széles és ide is 10x10-es gerendát tennék áthidalóként. Az oldalfal vázát 60-cm-en ként merevíteném 5x10-es pallókkal. A tetőt szintén 5x10-es fából képzeltem el 90 cm-es köztávval. A tető hullámpalából lenne és 2,5m széles a helyiségem. A tető egyik fele az általam elkészített oldalfalon feküdne 30 cm-t kilógatva a faltól, a másik fele a már meglévő vázon. Nem tudom helyes-e az elképzelésem illetve a betonyp lapot szögeljem vagy csavarozzam és mekkora csavarral vagy szöggel fogassam fel? Két lap között 2mm távolságot hagynék, ez elég-e? Ezt a hézagot mivel tömítsem, és a lap valamint az aljzat találkozását? A fal belső felét 10 cm-es üveggyapottal szigetelném. Kell-e hőtükör vagy párazáró fólia a gipszkarton alá ami a falam belső fele lenne?

Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv!

A betonyp jó választás, de egy nagy hátránya van: könnyen törik. Különösen, ha vizes. Ha valóban 60 cm-ként lesznek tartók vagy oszlopok, ami most nekem a tetőkiosztással első blikkre nem jön ki valahogy, az megfelelő lesz, de vigyázni kell, hogy egy vonalban legyenek, mert az apó eltéréseket sem tolerálja a lemez. Rögzítésre mindenképpen csavart tartom jobb megoldásnak, egy vidiás, vékony fúróval a csavarok helyét alátámasztással kell kifúrni, ellenkező esetben egyszerűen képes átszakadni az egész, egy nagyobb méretűvel kissé kimarni a csavar fejnek megfelelően, hogy síkba kerüljön, és már lehet is rögzíteni. A gyakorlatban így érdemes legalább 2+1 fúró-csavarozóval felvérteződni. Ha látnám a konkrét elképzelést, kissé könnyebb lenne segíteni. Rögzítésre én a z egyszerű 4*40-es pozdorja csavart használnám, vagy vannak klf kifejezetten kültérre való csavarok, hát az egy kicsit húzósabb, de hát nem látok bele a költségvetésbe.
Visszaolvasva látom pala tető lesz, az valóban nem nagy súly, a szarufa osztásra vonatkozólag észrevétel törölve.
Belső párazárót, hacsak nem lesz fűtött garázs, nem látom szükségesnek, mivel életszerűen nem élsz itt, egy hidegebb időszakban amúgy is áthűl az egész, tehát leginkább pénzkidobás. Viszont az alsó részen, ahol a szigetelés érintkezik a beton alappal közvetlenül, egy szigetelést, vagy nikecell lapot végig fektetnék, hogy az oldalt verő, beszivárgó esővíz ne tudjon felszívódni a szigetelésbe. Nem részletezted, milyen belső borítást kívánsz alkalmazni, feltételezem gipszkarton lesz, hagyományos kartoncsavarral, ez is, pl. fatávtartókon mindenképp felemelném, na nem a tetőbe, csak pár mm-t, hogy ne vizesedjen fel, ha teszem azt kiömlik valami, vagy a lefagyott autó enyhe időben kiolvad a garázsban.
Hát elsőre ennyi, a többi a Te dolgod, ha kell még segítség, próbálunk tanácsolni valami okos, használható dolgot.

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Sziasztok!

Olyan könnyűszerkezetes garázs építésén gondolkodom, amelynek az alapterülete 4 x 6 m lenne, hálózott betonajzattal, acélszerkezetes vázzal (zártszelvény vagy cső oszlopok) és 12 cm-es hungarocell "fallal" (ez utóbbi szigetelésből marad ki és jó lenne elhasználi már).
A fal kapna néhány centis alapot alulról, és oldalról üvegszövet háló és ragasztó biztosítaná a stabilitást ill. az oszlopok közötti laposacél merevítők. Kívülről nemes vakolatot kapna, míg belülről csak egy festést.
A tető acél szerkezetre erősített trapézlemez lenne.

Szerintetek életképes az ötlet?

Ami a stabilitás illeti, a tartóoszlopok 2 m-enként lennének (tehát 6 m-es oldalon 4 oszop, ill 4 m-es hátsó falnál 3 oszop), míg az ajtó oldalán 2 oszlop a sarkokon, 2 oszlop az ajtó keretnél. Kb. az oszlopmagasság felénél kapna egy kereszmerevítést a szerkezet, illetve az oszlopok tetején.
Üdv!

Igen, az én műhelyem is acélszerkezetre épült. Talán jobb választás a zártszelvény, mert a sík lapok mentén egyszerűbb más párnafák, szigetelés tartó elemek rögzítése.
Viszont az egyes sarkokon, a szomszédos oszlopok alját-tetejét egy, egymással ellentétes irányú merevítéssel célszerű ellátni, ekkor a szerkezet merevsége jelenősen megnövelhető, nincs szükség laposacél merevítőkre, szélben sem fog a felrakott tető mellett "inogni". A szigetelés berakásánál az egyes oszlopokra én a szigetelés vastagságának megfelelő deszkát erősítettem fel, így később már egyszerű volt a külső és belső borítás felrakása is. Másodrészt a burkoló anyag méretével érdemes számolni az oszlopok elhelyezésénél, a kevesebb hulladék miatt, egy jól elhelyezett oszloppal jelentős többletvágást és anyagot lehet megspórolni.

Sok sikert!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Üdv!
Garázsnál én belülről OSB vagy valamilyen CK borítást tartanék célszerűnek. Bármi eldől a falnak ami nehezebb vagy éles kontúrjai vannak (ajtó széle), kicsit nekimész a kocsival, máris nyomot hagyhat rajta. Ezek bármikor előfordulhatnak egy garázsban.
De ha nem akarsz még ennyit rákölteni, lehetne csak az alsó felét így megerősíteni, de legvégső esetben belülről dupla hálóval erősítsd meg a szigetelést, az már elég strapabíró borítás.
Kedves Plaszlo és jmedvegy!

Köszönöm a válaszokat!

A belső borításon még gondolkodom/átszámolom.
Gondolom, ha fehér sima felületet akarok, akkor a gipszkartonnal járok a legjobban!?
Ha billenős garázsajtó szeretnék, akkor az ajtónyílásnál a teherbírás szempontjából elég a két zártszelvény oszlop?

Előre is köszönöm!
Esztétikailag igen, de a gipszkarton szerintem nem szerencsés fűtetlen helyiségben. Esős, hideg időben magába szívja a párát, és egy erősebb fagyban már károsodhat, de fagy nélkül is, ha hosszabb ideig nem tud kiszáradni. Ha esős időben állsz be az autóval, az is tiszta víz, ez tovább növeli a páratartalmat. Ősszel a hetekig tartó nedves, esős időben nem tud száraz maradni. A "vízálló" gipszkarton is csak max. 8 órás intenzív páratartalmat bír ki károsodás nélkül, utána ki kell száradnia. Láttam gipszkartontáblákat kihasasodni fedett, de oldalról nyitott térben állítva tárolva.
Gipszkartonnál arra is vigyázni kell, hogy a talaj felől ne tudjon nedvesedni.

A billenőajtó súlyát behajlás nélkül kell kibírnia a zártszelvénynek, érdemes itt erősebbet használni.
Plaszlo írta: Esztétikailag igen, de a gipszkarton szerintem nem szerencsés fűtetlen helyiségben. Esős, hideg időben magába szívja a párát, és egy erősebb fagyban már károsodhat, de fagy nélkül is, ha hosszabb ideig nem tud kiszáradni. Ha esős időben állsz be az autóval, az is tiszta víz, ez tovább növeli a páratartalmat. Ősszel a hetekig tartó nedves, esős időben nem tud száraz maradni. A "vízálló" gipszkarton is csak max. 8 órás intenzív páratartalmat bír ki károsodás nélkül, utána ki kell száradnia. Láttam gipszkartontáblákat kihasasodni fedett, de oldalról nyitott térben állítva tárolva.
Gipszkartonnál arra is vigyázni kell, hogy a talaj felől ne tudjon nedvesedni.

A billenőajtó súlyát behajlás nélkül kell kibírnia a zártszelvénynek, érdemes itt erősebbet használni.


Szia!

Ha a gipszkarton ilyen szempontból nem jó választás, akkor mit lehetne belső borításként alkalmazni, amivel hasonlóan sima, homogén, strapbíró felületet kapok, és a pára sem teszi tönkre?
Az is jó, ha rá lehetne vakolni, de gondom az osb és a ck lapok nem ilyenek!
62 hozzászólás Oldal: 3 / 5

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 74 vendég