Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
26 hozzászólás Oldal: 2 / 2
ratata írta: ...
Az egyetlen problémám, hogy a felső-külső két ablak nagyon rossz állapotban van (azaz rohad), van-e valami ötletetek a fapótlásra. Asztalos milyen áron csinálja ezt meg (kb 50*50 cm-es ablak sarka)? Emiatt a kettő miatt sajnálnám az egész ablakot tokostul kidobni..


Ilyen régi típusú ablakot egy asztalos (méret ismeretében) pár óra alatt tud csinálni, tehát nem kell tokostól kidobni (amennyiben az jó állapotban van). Viszont véleményem szerint egyszerűbb (és olcsóbb) egy új ablakszárnyat csináltatni, mint a régit szétszedetni, és a korhadt részt pótoltatni.
Az ár meg nagyon szaki függő.
Nagyon köszönöm az építő hozzászólásokat. Úgy néz ki, hogy após segítségégével sikerült a pótlást megoldani (mikre nem jók az ünnepek). A hétvégén összeszerelem a részeket és nagyjából meg is vagyunk.
Az egyetlen negatívum talán csak annyi, hogy a tapasz száradásával nem vagyok elégedett. Hol így, hol úgy szárad, van ahol kiszáradt rendesen, de van olyan hely is, ahol még azért meglátszik a körmöm nyoma, pedig már nagyon csiszolnám.

Most a bejárati ajtó következik, az úgy néz ki jóval nagyobb falat lesz. (legalább is méretben.. :) )
Az ajtó alsó harmadára fémlemez van erősítve kb 120*100 cm. Erről a festék réteg(ek)et ti mivel szednétek le? Mert a felület nagysága miatt elég tanácstalanul állok a dolog előtt.
Üdv ratata!
A tapaszt nem szabad vastagon kenni, mert száradáskor változik a térfogata. Több vékony rétegbe vidd fel és mindig várd meg az előző száradását.
A fémlemezről a festéket hőlégfúvóval, gáz vagy benzinlámpával "égesd" le. Ide jobb a nagyobb hőteljesítményű, mert a fémlemez elvezeti a hő egy részét. Ez viszont annyiban jó, hogy meglágyítja a mellette lévő festéket, ha folyamatosan csinálod, nem kell többet melegítened, csak az elején.
Köszönöm az eddigi segítségeket, az eddigiek alapján sokat tanultam itt és a fától nem különben... :D

Most abban kérnék segítséget, hogy egy másik lakásban ablakokat cserélnénk: kb 6 darab ablakról és egy erkély ajtóról lenne szó. Mindenképpen fát szeretnék, de nem horribilis áron. Érdemes ezt megcsináltatni ilyenkor? Nem baj, ha novemberben kerülnek például beépítésre? Tudtok ajánlani normális, megbízható kivitelezőt, aki gyárt és beépít?

Bocs, hogy ide írtam, de nem találtam máshol a témához kapcsolódó írásokat.
Üdv!
A minőségi fa nyílászárók nem éppen olcsók... :roll:
Elvileg mindegy mikor készülnek, minőségi terméket gyártók szárított fával dolgoznak, ez időjárástól, évszaktól független. A beépítés már más kérdés, mert novemberben lehet még nagyon kellemes idő és lehet hideg fagyos, nem lehet előre tudni. A kibontott nyílászáró helyére az újat be kell építeni, a sérüléseket el kell tüntetni, ki kell javítani, ezt inkább jó időben érdemes elvégeztetni.
Sajnos ajánlani nem tudok céget, ez függ lakhelytől is. Keress rá a neten és nézd meg a cégek referenciáit. Keress rá (Google) a kiválasztott céggel kapcsolatos tapasztalatokra, véleményekre, ez is sokat elárulhat. Kérjél több cégtől árajánlatot, de az igényeidet már előtte állítsd össze, ne tudjanak felesleges dolgokra rábeszélni. Fontos tétel a garanciaidő nagysága és pontosan mire vállalnak garanciát (kisbetűs részek) és szerződéskötés a megbízásnál, csak így lehet számon kérni ha valami probléma adódna.
Csak egy példa: nekem a bejárati ajtóim borovi fenyőből készültek, egyedi gyártmány a méretei miatt. Az ajtó hibátlan, de ahol rásütött a nap, az egyik panelen kigyöngyözött a gyanta. Csak egy helyen, az ajtó működését nem befolyásolja, de csúnya. Ez lehet garanciális javítás alapja, de mondhatják a fa már csak ilyen. Érdemes ilyenekre is rákérdezni, mi tartozik a garanciába: gyantázás, színváltozás, vetemedés, repedezés, vasalat hibája, stb.
Én tavaly csináltatta, meg az ablakom felújítását. Az ablakfelújítást bontás nélkül korrekt áron, rövid határidőre vállalták. Az elérhetőségük http://www.roloexpressz.hu
1968 körül épült lakásunk kapcsolt Geréb tokos ablakait javíttattuk fel egy céggel (amerikaiablak.hu), ami kiválóan sikerült, egy műanyag ablakcserékez képest féláron, úgy hogy még jobb is mint a műag.
A lakást 2007-ben vásároltuk, úgy adódott, hogy először felújíttattuk, s ezután merült fel, az ablakokkal is kezdeni kellene valamit.
A fa tokok és szárnyak nem voltak lepusztulva, gombásodva, de a pálcás-fordítós ablakzárak alig működtek.
A cég kissé bőbeszédű vezetője jó megoldást kínált:
-Az összes ablakzárat takaróléccel együtt kicserélik újfajta tolórudas zárra.
-Sarokpántokat lecserélik, ahol kell (csak erkélyajtónál kellett)
-Erkélyajtó zárat lecserélik.
-Az összes külső ablakszárny üvege helyéra beépítenek egy pót fakeretet, amibe kétrétegű, gáztöltésű, hővisszaverős üveget tesznek.
-Új vízvető léceket tesznek fel
-Az összes ablak keret (külső+belső) élébe horonyt marva szilikon Ó alakú tömítő csövet tesznek.
-Fürdőszobába műanyag amerikai rendszerű fel-le tolható, kétrétegű üvegezésű ablak került (a megmaradó fa tokba)
-A konyhába pedig vízszintesen eltolható, amerikai rendszerű műanyag ablak. E két helyiség helykihasználása így sokkal jobb lett.
-A csere-átépítés simán ment, elvitték a külső ablakokat, átépítették, majd amikor visszahozták, akkor, 4 fővel kb 4 óra alatt befejezték a többit.
-Az új fa elemeket csak egy beeresztő alapozó réteggel látták el, természetesen egy korrekt fedőfestést meg kellett oldanunk.
Tökéletesen működnek, zárnak, kb u=1 körüli értékkel bírnak az ablakok, a három üvegréteg miatt.

Egy fontos megjegyzés: mivel légmentesen zárnak, feltétlenül szükséges a légcsere megoldása.
Ezt én a két szoba udvar felőli falába fúrt 110-es átmérőjű lyukba épített Aereco automatikus szellőzővel oldottam meg, úgy hogy a fürdőszobában is van egy 100-as kifúvó ventillátor, amit egy Boneco, konnektorba dugható digitális higrosztát (10 EFt)vezérel, (% pontosan) valamint egy ugyanilyen higrosztáttal vezérelem a konyhai szagelszívót is, ami a szabadba fújja az elhasznált nedves levegőt, s helyébe a szobákból friss, szárazabb levegő jön.

A lakás penészesedése megszűnt, pontosan kézben tartható a páratartalom, nincs túlszellőzve, s a fűtési költség (68 m2, gázkazán, alacsony hőfokú 55/45 fok) (igaz 10 cm külső szigeteléssel) téli hideg hónapban sem megy 25 EFt fölé. (Nyári hónapokban csak a meleg víz költség jelentkezik a gázszámlában)

Nagyon tudom ajánlani ezt a megoldást.
Sziasztok!

Szeretnék segítséget kérni, bejárati ajtó felújításra adom a fejem. Nem csak festeni, hanem egy régi rossz zárat is kiszeretnék cserélni, valamint a régi katedrál üveget is valamilyen utángyártott hőszigetelő üvegre cseréltetem.

Azt gondoltam, hogy először a zárnak állnék neki, majd hőszigetelő üvegre cserélném le a régi üveget, és utána festeném le az ajtót.

Már az elején egy kicsit bonyolult a dolog, mert ez az ajtó baromi öreg kb 70 éves, így sajnos megfelelő zárat nem találtam.
A zár méretei 90/65cm, vastagsága 3cm, de az ajtó dísz betétjei miatt kevés a hely egy 90/45 zárnak.

Milyen zárat válasszak? Rengeteget megnéztem már, de nem tudok dönteni. Keressek egy 90/65-s zárat és csak a kilincset helyezzem át vagy keressek egy 90/55-s zárat (amiből talán nagyobb a választék) és marjak új helyet az ajtón.
Gondolom mivel 3cm a vastagsága zárnak, akkor az ajtótokot is pótolnom kellene valamilyen faanyaggal. Azt mivel kellene, és hogy oldjam meg?
Milyen márka?
Vagy inkább bízzam ezt szakemberre?

A következő problémám az, hogy tavaly cseréltünk egy törött üveget, de a gitt amivel beraktuk bepenészedett. Az ajtótok nem sérült szerintem, de ahol párásodik az üveg ott a festék is lepergett. A festésnél érdemes-e valamilyen gombaölő szerrel lekezelni az ajtót? Előtte vagy utána impregnáljak?

A harmadik témakör az üvegezéssel kapcsolatos, a régi üveg párásodik, ha kicseréljük hőszigetelőre akkor annak elméletileg nem szabad párásodnia, de ha sziloval beragasztják akkor az nem kezd el bepenészedni a szilo?

Hirtelen ennyi hülyeség jutott eszembe, ezzel kapcsolatban. Köszi a segítséget.
Üdv


http://img1.indafoto.hu/1/1/162913_b7efd80687c7e9367b49d992fb330d7f/20403717_2ff5307e9474ca78fa3f6fa607acab1c_m.jpg http://img1.indafoto.hu/1/1/162913_b7efd80687c7e9367b49d992fb330d7f/20403713_c7045421d3e0b32b764169e59f9e8af0_m.jpg http://img1.indafoto.hu/1/1/162913_b7efd80687c7e9367b49d992fb330d7f/20403711_78988025e70a5485274daf28b3c2028f_m.jpg http://img2.indafoto.hu/1/1/162913_b7efd80687c7e9367b49d992fb330d7f/20403709_ff3d5d52054b20f71348a9bd26095729_m.jpg http://img1.indafoto.hu/1/1/162913_b7efd80687c7e9367b49d992fb330d7f/20403707_f72c1e006448f732ec6608c1ea5d2982_m.jpg http://img2.indafoto.hu/1/1/162913_b7efd80687c7e9367b49d992fb330d7f/20403705_589c5eea3ac8109a0f4c934055b97ee1_m.jpg
Kedves fórumozók! Technikai segítséget szeretnék kérni tőletek. 10. emeletre költözöm és van két bűn rossz macskám, akik viszont nagyon szeretnek az ablakból, illetve erkélyről nézegetni. Az erkély nyitott. A mostani lakásomban egy rácsos, nyitható ablakszerkezet van kialakítva, hogy a cicókák nehogy kiszédüljenek. Ez azonban a másik helyre nem aplikálható. Olyan megoldást szeretnék, hogy amikor én ülök kint és reggelizem pl. akkor nekem ne kelljen a rácsot bámulnom, viszont ha ők kint vannak akkor biztonságos rögzítés mellett lehessen ezt lehúzni-kihúzni stb. Első körben eszembe jutott a butikoknál alkalmazandó rács, amit zárral rögzítettek. Van valakinek valami ötlete?

Köszönettel:berkaba
Sziasztok!

Régi gerébtokos ablakomról szeretném lekaparni vagy csiszolni a fehér zománc festéket és aztán bepácolni vmivel. A gitt is lejött már sok helyen.

Csiszológlépet szeretnék venni hozzá, sokat kutakodtam, és ehhez fűződik a fő kérdésem is, milyen csiszolót érdemes venni? Az Aldiban láttam marokcsiszolót, ami egy deltacsiszoló tk-en. És láttam egy multifunkciós szerszámot is, ami merülő fűrészlappa, kaparóval, csiszolólemezzel, csiszolópapírral, gyémántfűrészlappal rendelkezik, állítható fordulatszáma 5-19 ezerig terjed, 2000mAh akkus. Ez nagyon szimpi azért mert fűrészelni is lehet vele. De sajna kép a tartozékokról nincs, így nem tudom milyen is igazából. A marokcsiszoló ehhez képest csak csiszol, 220 Wattos 13 ezer ford/perc üresjárati rezgésszámmal. Csatolom a képeket. Szerintetek csizsolás szempontjából mi a kettő között a különbség? A multifunkciós is excentesesen rezeg vajon mint a marok?

Jól gondolom hogy sarokcsiszolót azért nem szoktak fa csiszolására ajánlani, mert annak a körlapja csak forog körbe-körbe és túl nagyot sebez az anyagon? Jó lenne vki hozzáértő válasza. Elolvastam az ezermesteren az összes csiszolófajtáról szóló leírást (szalag, rezgő, excenter, sarok) de ez pl nem derült ki belőle. Miért van a sarokcsiszolóhoz is facsiszolópapír, ha azzal nem jó fát csiszolni?
A másik kérdés: a gittet mivel pótoljam, ha utána csak pácolni szeretném?

Köszönöm válaszaitokat! :)

Egy lelkes barkácstanuló

Csatolmányok

Kedves barkácstanuló!

Ami nincs benne a könyvekben, azt maga az élet írja.
De tréfa nélkül. Minden egyes csiszoló fajtának és kialakításnak megvan a maga hasznos és jól alkalmazható területe. Ha végig olvasta az összes idevágó cikket, akkor arra is rájött, hogy ahány ház annyi szokás. Az összes lehetőséget számbavenni és megvilágítani szinte "itt és most" képtelenség, ezért csak pár példa, a teljesség igénye nélkül.
A fíber tárcsa, akár tépőzáras kivitelben is, a sarokcsiszolók megoldása, elsősorban gyors, nem túl igényes, gyakran durva felületetek gyors "kezelésére" szolgál, főként kültéren ahol a felületi simaság nem nagy követelmény. Léteznek lamellás megoldások is, így elhasználódáskor a már alkalmatlan darabok leválhatnak, vagy el kell távolítani őket, és tiszta felülettel lehet nekifogni a munkának.
A szalag vagy excenteres csiszolók nagy felületek igényes, gyors megoldását kínálják. Itt is vannak buktatók, be lehet marni a sík felületbe, de gyakorlat teszi a mestert. Kialakításukból adódóan pl. lépcsős, vállal felületnél maradnak ki részek, amihez nem tudnak hozzáférni.
A rezgőcsiszolók ezek kistestvérei, olcsóbb kivitelben és teljesítményben.
A deltacsiszolók elérhetetlen sarkokban verhetetlenek. kis méretükből adódóan a munka velük sziszifuszi, de hát a sarok sem egy nagy terület, általában.
És innen gyakorlatilag az összes már csak valamilyen célspecifikus kialakítással bír, legyen az henger, lamellás borda vagy más kialakítás, faragások, összetett formák és alakok ld. lépcsőoszlop, barázdált díszléc stb. végleges megmunkálására alkalmasak.
Egyébiránt a régi zománc festék eltávolításához alkalmas csiszolót hőlégfúvónak szokás hívni, elektromos kivitelben. Már csak azért is, mert a festék bármilyen megoldással is távolítják el, előszeretettel rakódik be a vászonba, egy csiszolás-egy vászon üzemmódban. Ha van egy régi, megunt vagy kinőtt gumitalpú cipő, azzal annyit lehet még segíteni, hogy egy részét a beragadt festéknek el lehet vele távolítani, de előbb utóbb lehet cserélni a vásznat.
Ha tanácsolhatom, először egy szabályozható hőfokú hőlégfúvó-spakli kombóval kellene eltávolítani a festéket, majd a megmaradt részhez, méret, mennyiség alapján, lehetne venni egy csiszolót, de az is meglehet, hogy egy fa+vászon hasonlóan jó szolgálatot tesz. Pácolás az nehéz lesz, mivel az előző zománc anyagai azért beívódnak a fába, ez a pácolt felületen legyen vizes, vagy szeszes, igencsak zavaró foltosságban fog jelentkezni. síkon eloszlatni egyenletesen sem egy egyszerű feladat, bár nem lehetetlen, kell hozzá gyakorlat. Én a lazúr választanám, mivel a pác önmagában nem ad védőbevonatot, pusztán színez, vagy akár valamilyen színezett olajkence, ami az esetleges hibákat elrejti.

Sok sikert a munkához!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
26 hozzászólás Oldal: 2 / 2

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Yahoo [Bot] valamint 15 vendég