Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
102 hozzászólás Oldal: 3 / 7
Vigyázz, minél könnyebb, annál több a polisztirol benne és egyre kisebb a szilárdsága. Ne ess át a ló túlsó felére. A leírásban nem szerepel 100 kg/m3 testsűrűségű könnyűbeton. Jónak néz ki, de a teherbírását ne bagatellizáld el, ne érjenek évekkel később nem várt meglepetések.
Régen az első házam padozat betonozásánál már használtam ehhez hasonlót, cementtel kevert perlitet, ami nagyjából ezt adta ki. Az azért érezhető volt már akkor is, hogy puhább mint a beton, a talicskát nem mertem egyből rátolni a szerkezeti beton készítésénél.
Megtaláltam az Ökocell csend terméket is. Ez csak hő és hangszigetelő réteg, önmagában nem terhelhető, csak fogadóréteg. Erre még teherelosztó réteget kell készíteni.
http://www.betonopus.hu/notesz/konnyubeton-szte-anket/czako-konnyubeton-anket.pdf
A Csend nevű cuccot én is néztem, csak épp árusító helyet nem találtam sehol, a Baumix kft. pedig valószínűleg megszűnt.

De sebaj, mert ( megint :D ) megtaláltam a megoldást : Liapor Fit nevű termék, amit kifejezetten ajánlanak szárazpadlók alá teherelosztó feltöltésnek. Előnye, hogy lehet kapni :) , könnyű, kb. 1/3-a homok tömegének, és 1/4-e a betonnak, nem kell semmivel keverni, teljesen száraz megoldás, 0,5- 5cm-ig közötti vastagságban lehet teríteni, bizonyos szinten lépészajcsökkentő. Árban kb. annyi mintha betonoznék, viszont sokkal egyszerűbb a bedolgozása.

http://www.liapor.hu/?s=a1ab2bs11s
Üdv ismét !

Mivel különböző okok miatt még mindig nem jutottam el a padló építéséig, volt időm nézelődni, agyalni, érdeklődni és a következő rétegrendet találtam ki végleges megoldásként, alulról fölfelé :

- 1-2cm Liapor Fit, mint aljzatkiegyenlítő
- 5cm AT-N 100 hőszigetelő lemez
- 3cm AT-L2 hangszigetelő lemez
- 1.9 cm farost lemez, Wodego P3 a neve, OBI-ban láttam ilyet, valamivel jobb ára van, mint az OSB-nek, és vízálló is.
- habfólia
- laminált padló

Fürdőszoba az első három rétegig ugyanez, de Rigidur szárazpadló kerülne a tetejére, arra vízszigetelés és a burkolat.

Látott-e már valaki hasonló megoldást? Mennyire "életképes" ez a kivitel?
Sziasztok!
Ide is leírom a gondomat,hátha itt ért hozzá valaki!
Nemrég vettünk egy könnyűszerkezetes házat és olyan problémám van,hogy a tetőtérben nagyon recseg-nyikorog az osb padló!Hogyan tudnám én ezt megszüntetni?

Előre is köszi a választ!
Szia Pönci!

Azt tudod milyen a födém felépítése? Mivel és milyen vastagságban lett fedve? Födémgerendák milyen távolságban vannak egymástól és milyen méretűek?
Bence írta: Üdv ismét !

Mivel különböző okok miatt még mindig nem jutottam el a padló építéséig, volt időm nézelődni, agyalni, érdeklődni és a következő rétegrendet találtam ki végleges megoldásként, alulról fölfelé :

- 1-2cm Liapor Fit, mint aljzatkiegyenlítő
- 5cm AT-N 100 hőszigetelő lemez
- 3cm AT-L2 hangszigetelő lemez
- 1.9 cm farost lemez, Wodego P3 a neve, OBI-ban láttam ilyet, valamivel jobb ára van, mint az OSB-nek, és vízálló is.
- habfólia
- laminált padló

Fürdőszoba az első három rétegig ugyanez, de Rigidur szárazpadló kerülne a tetejére, arra vízszigetelés és a burkolat.

Látott-e már valaki hasonló megoldást? Mennyire "életképes" ez a kivitel?


Üdv!

Úgy tűnik átsiklottam a kérdésed felett. :( Sikerült már döntened, vagy esetleg már el is készült?
Próbáltam utána nézni a dolgoknak, de az a gondom, hogy az elképzelésed szerinti padlórendszert sehol nem tárgyalják. Vagy esztrich betonréteggel terveznek, vagy párnafás száraz padló rendszerrel. Elméletileg nincs benne hiba, egyedül a táblák mozgásától tartok egy kicsit, ami később a padló nyikorgásához vezethet. Ebben a rendszerben nincs olyan elem, ami az egészet egyben tartaná, a táblák csak egymás mellett vannak, de nem képeznek egységes felületet, hiába rakod az illesztéseket eltolva egymástól.
Tehát nagyon fontos lenne az alap stabilitása, ezen ne tudjanak mozogni a szigetelőlapok.
Nem az én ötletem, de talán úgy lehetne a felületet egy tömbbe fogni, ha két réteg 10 mm-es farostlapot fektetnél le egymástól nagyon eltolt illesztésekkel és a két réteget egyszerűen erős fa ragasztóval összeragasztanád. Ez szerintem már adna egy olyan szilárdnak és homogénnek tekinthető felületet, ami megfelelően elosztaná a terhelést és megfelelően szilárd lenne.
Mit szólsz hozzá?
A kivitelezésbe még nem vágtam bele, mert van még 1-2 falrész, ami nincs kész, mert a vízcsöveket kell elvezetnem bennük. Viszont az anyag a padlóhoz tegnap megérkezett :) Én találtam egy-két dolgot pl. Austrothem-nél, amik ugyan nem pont az én rétegrendemet írják le, de az ott található infókat továbbgondolva megfelelő padlót tudok építeni. Szerintem.

Pl: Ha az úsztatott padlóban épületgépészeti vezetékeket helyezünk el, az AUSTROTHERM lépéshang-szigetelő réteg alatt AUSTROTHERM AT-N 100 vagy GRAFIT®
100 hőszigetelő lemezt kell elhelyezni. Ebbe a rétegbe kerülnek a vezetékek


Azaz lehet az AT-L alá AT-N-t tenni, és nálam is van 1-2 vezeték, amit a padlóban kell elvezetnem.

Szükség esetén száraz homokot is lehet teríteni a felület kiegyenlítése érdekében

Ebből pedig azt tudom leszűrni, hogy lehet szárazanyagot az EPS lapok alá tenni. Azért nem homokot választottam, mert tömegben jóval több, mint a Liapor, ami a felcipelés szempontjából sem mindegy :)

Az AUSTROTHERM szárazpadlót faforgács lemez felső rétege kellően szilárd járófelületet biztosít, amire el lehet helyezni a végleges padlóburkolatot.

Ez egy olyan szigetelő lemez, aminek a felső felületére 8mm vastag nútféderes faforgács lap van ragasztva eltolva, az a neve, hogy Padlap. Ez meleg burkolásra alkalmas felületet ad, az alja ennek is AT-N100. Hátránya, hogy borzasztó drága (8-10e Ft/nm), ráadásul 10cm a legvékonyabb, ami kapható, ami nekem sok, és ez a szintkiegyenlítést még nem oldja meg. Ezt váltanám ki külön faforgácslappal. A Baumaxban most épp Wodego V100 néven fut, vízálló, nútféderes, és 1790Ft/nm, ami szerintem elég kedvező árnak tűnik. Mindent összevetve az én megoldásom kevesebb mint 5000Ft/nm-re jön ki, szemben az említett 8-10-el, ami még nem is elég. A végleges padlóburkolat még ebbe sincs beleszámolva.

Szerintem oldalirányban nem nagyon tud mozogni, mert a falak megtartják, és még az is lehet, hogy egymáshoz is ragasztom őket, bár erről még nem találtam leírást a technológiábam. Különben meg miért mozognának vízszintes irányban, amikor ilyen irányú terhelést nem is kapnak :?:
Nem feltétlen vízszintes irányban kell mozogniuk, de az eltérő terhelés hatására - ha nem megfelelően szilárd a fogadófelület - deformálódhatnak, de egy kis felületű erőteljesebb terhelés is adhat némi mozgásteret nekik. Összeragasztani a szigetelőlapokat nem szokták, de kell föléjük egy olyan homogén, egydarabos felület, ami megfelelően elosztja a koncentrált terhelést. A sok egymás mellé rakott, rögzítés nélküli Wodegó lap nem ad egységes felületet. A párnafás megoldásnál a párnafák fogják egybe az egész felületet.
A padlapot ismerem és nem ajánlottam, viszont most láttam olyan szárazpadlót az Austrothermnél, aminek 19 mm-es a felső lapja. Ez már jobb, főleg hogy nútféderesek a lapok, valamennyire egymásba kapaszkodnak.

http://www.austrotherm.hu/upload/letoltesek/prospektusok/lepeshang_sz.pdf Utolsó oldalon. Itt is említi a hornyokban összeragasztani a darabokat.

Mindegy, csak hangosan gondolkoztam... :roll:
Plaszlo írta: Szia Pönci!

Azt tudod milyen a födém felépítése? Mivel és milyen vastagságban lett fedve? Födémgerendák milyen távolságban vannak egymástól és milyen méretűek?


Azt sajna nem tudom!Felszedem egy részen az OSB lapot és megnézem!
A felső szinten van egy kész szoba meg egy kis előtér.Na ezen a részen nyikorog a padló de durván!.
De van egy félig kész szoba ahol csak gerendák vannak letéve.Csak addig,amíg nem lesz letéve a padló!Nincsenek lecsavarozva,csak le vannak téve a gerendák.Itt nem nyikorog semmi!
Plaszlo írta: Nem feltétlen vízszintes irányban kell mozogniuk, de az eltérő terhelés hatására - ha nem megfelelően szilárd a fogadófelület - deformálódhatnak, de egy kis felületű erőteljesebb terhelés is adhat némi mozgásteret nekik. Összeragasztani a szigetelőlapokat nem szokták, de kell föléjük egy olyan homogén, egydarabos felület, ami megfelelően elosztja a koncentrált terhelést. A sok egymás mellé rakott, rögzítés nélküli Wodegó lap nem ad egységes felületet. A párnafás megoldásnál a párnafák fogják egybe az egész felületet.
A padlapot ismerem és nem ajánlottam, viszont most láttam olyan szárazpadlót az Austrothermnél, aminek 19 mm-es a felső lapja. Ez már jobb, főleg hogy nútféderesek a lapok, valamennyire egymásba kapaszkodnak.

http://www.austrotherm.hu/upload/letoltesek/prospektusok/lepeshang_sz.pdf Utolsó oldalon. Itt is említi a hornyokban összeragasztani a darabokat.

Mindegy, csak hangosan gondolkoztam... :roll:



Igazad van, tényleg van (volt?) 19mm faforgáccsal "szerelt" EPS, viszont az idei árlistában csak a 8mm-est látom, egyik sem olcsó. Viszont az általad is belinkelt prospektusban azt írják, hogy elegendő a forgácslap élénél összeragasztani a lapokat. Lehet, hogy nekem is elég lesz ez a megoldás, de gondolkozom egyéb lehetőségeken is, amivel az egymás melletti faforgács lapokat egymáshoz tudom rögzíteni.
Ez nem lesz teljesen ugyanaz, mint a szárazpadlónál. Ne felejtsd, a szárazpadlónál és a padlapnál a felső réteg hozzá van ragasztva a hőszigetelő réteghez, ami helyes lerakás esetén stabilizálja a tetőlemezt is, nem engedi elmozdulni. Ha te csak élben akarod megragasztani a faforgács lapokat, nem sok sikerrel fogsz járni.
A Wodego-t hozzáragasztom az EPS-hez ? :)
Egy fokkal stabilabb lenne, de nálad meg vékony az EPS réteg. :? Ezek szerint a Wodego is megérkezett.
Nem, a Wodego még nem érkezett meg, egyelőre nincs helyem tárolni, meg nem is kapkodok vele. Viszont eszembe jutott, hogy a Rigipsnek van a Rigidur nevű szárazpadlója, amiből már vettem néhány táblát a fürdőszobába, de ott lehet, hogy inkább betonozok. Szóval kértem ajánlatot a Rigidurra, mert amit vettem legutóbb azt végül jóval kevesebbért adták, mint a weboldalukon szereplő ár, kíváncsi vagyok, most mennyit mondanak rá. A Rigidur egybevág azzal az ötleteddel, hogy 2db 10mm-es forgácslapot jó nagy átlapolással egymáshoz ragasszak, csak ez meg gyárilag így van :) Majd megírom mi lett.

http://gipszkarton-shop.hu/gipszkarton/ ... arazpadlo/
102 hozzászólás Oldal: 3 / 7

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 58 vendég