Ezermester Fórum

Kérdések és válaszok minden más témában, vagy amit nem tudsz besorolni
586 hozzászólás Oldal: 36 / 40
Hétfő este-éjjel itt szinte teljes csend volt.
Ezek szerint nem ugyanaz a zaj forrása, mégha maga a zaj és annak természete hasonló is.
Január 31-én hajnalban nagyon hangosan hallottam, még reggel 9-kor is volt de nem olyan hangosan (Debrecen)
Valaki tudna esetleg abban segíteni hogy milyen műszerrel lenne célszerű ezt a hangot kimérni - mert nekem ez lenne az első lépés hogy meggyőzzem akár a hozzám közelebb állókat is hogy nem csak én képzelődöm és a hallásommal van baj.
Ugyanis ha ki lehetne mutatni a hang frekvenciáját (vagy legalább is behatárolni) illetve a hangerejét már sokat segítene. Sőt második lépésként akár már az illetékes hatóságokat is be lehetne vonni a vizsgálatba (mondjuk a házkezelővel megnézetni a szerkezti dolgokat, ki tudja milyen generátorok vagy egyéb mechanikus dolgok vannak a lépcsőházban)

Találtam egy céget ahol lehet bérelni műszereket ilyen célra, gondolkodom én is egy ilyen mérésen. A cég neve Fonorent, az egyik műszer pl. jó is lenne specifikáció alapján ilyenre Brüel & Kjær 2250-L

Van-e estleg valakinek tapasztalata vagy információja hogy foglalkoznak-e ilyen méréssel, illetve hogy mennyire vennék komolyan az embert (hiszen olyan zajról beszélünk amit nem mindenki hall, szerintem ez elég nehéz eset, nem egy építkezés mondjuk ahol egyértelmű a zaj...)
Picit kiráz a hideg ahogy olvasom ezt a sok hozzászólást ugyanarról a hangról amit én is hallok Pesterzsébeten (meg előtte Soroksáron).
Picit utánajártam és találtam egy világtérképet, ahova lehet jelezni is, hogy ki, hol hallja a hangot.
Hátborzongató, hogy mennyi piros pötty van már rajta:
World Hum Map and Database

Itt találtam: http://www.thehum.info/
Érdekes térkép ! Az angoloknál a legszarabb a helyzet !
"Van-e estleg valakinek tapasztalata vagy információja hogy foglalkoznak-e ilyen méréssel, illetve hogy mennyire vennék komolyan az embert"

Igen, voltak próbálkozások, bejelentések, mérések stb. Úgy finoman hivatalosan elküldték a bejelentőt...
Nem jelentős a zaj, nem haladja meg a határértékeket, stb stb...
(Nem velem történt, de a beleegyezése nélkül nem is írnám hogy ki volt...)
Kedves fórum és embertársak !

Öt év telt el a téma megnyitása óta és még mindig az a kérdés ki tudná bemérni ?...
Nem meri senki bemérni a zajok okát ?
Ennyire kell félni ? attól tartok igen.
A környéken ahol lakom (Gyöngyös), egy éve (2015.02.24.-én) megjelent egy nagyon kellemetlen halk de mentálisan nagyon kínzó rezonancia.
A szobámban nagyon zavaróan jelen volt éjjel-nappal aminek hatására mentálisan legyengültem és kevesebb mint 20 nap alatt
IDEGÖSSZEROPPANÁST kaptam ! A rendőrségről ahol bejelenteni próbáltam - Vácra az ideggondozóba szállítottak.
Másnaptól már NEM hallottam ezt a hangot soha többé se a kórházba sem otthon...
Egész idáig - mert most megjelent ugyanaz a zaj (jan.12-13. utánna csend és jan 26.-ától folyamatosan !) és ugyanolyan rettentő rossz hatással van a mentális állapotomra !
és a körülöttem élőkön is látszik, erről panaszkodnak !
A fülem kitűnő - nincs fülcsengésem - rájöttem hogy A ZAJT KI LEHET ZÁRNI EGY JÓ FÜLDUGÓVAL !!! tehát nem a fejemből jön !!! -több szaktekintéllyel konzultáltam ezügyben akik ezt megerősítették ! - ezen felül abszolut zenei hallásom van
amivel pontosan be tudom határolni a zaj frekvenciáját ami 800Hz - olyan mint amikor adásszünet van a TV-ben :
https://www.youtube.com/watch?v=4yL75EvCp0w
ezt kiegészíti némi rádiózaj szerű sercegés nagyon halkan - olyan mint egy lokátorzaj - néha kicsit pulzál - és ritkán a hangmagasság is picit változik - mintha valami adatátvitel történne.
Azt gyanítom hogy ez valamilyen nagyon erős rádiófrekvenciás rezgés !!
Az egész azután kezdődött hogy az ukrán válságban lelőtték az utasszállítót,Magyarország eltörölte légifolyosóit, szabad utat adott mindenkinek, és ezért felénk terelték át azt az óriási légiforgalmat ami (többek közt !!) a London -Dubai légifolyosó a VILÁG LEGFORGALMASABB légi útvonala - a VILÁG LEGNAGYOBB GÉPEIVEL libasorban repkedtek felettünk - (azóta ezt kissé elosztották , és megszoktuk de sokaknak zavarja az éjszakai alvását ami 11 ezer méterről még 2 percig hallható (30 km) miután elhaladnak felettünk !!) és akkor a környezeti vonatkozásokat ne is taglaljuk hogy hány millió liter kerozin ég el felettünk !
Én megértem hogy védeni kell őket de a polgári lakosságnak javasolhatnának valami megoldást nem ?
Hidegháború van megint - felettünk radarozgatják, figyelik egymást keletről,nyugatról, már nem csak a földről hanem drónokról és műholdakról is ! közben meg az emberek behülyűlnek, megbetegszenek, meghalnak !
MIT CSINÁLJUNK ?
EZT A ZAJT NAGYON SÜRGŐSEN MEG KELLENE SZÜNTETNI MERT NEM AKAROK TÖNKREMENNI !!
ISZONYATOS HOGY SAJÁT KIS ODÚMBAN NEM LEHETEK NYUGALOMBAN ÉS NEM TUDOK KONCENTRÁLNI ÉS NEM TUDOM KELLŐEN KIPIHENNI MAGAMAT !
Költözzek el ? - Miből ? - Hova ?
Érden most nappal is nagyon hangosan hallható :(
Heló mindenki !
Azon gondolkodtam hogy esetleg nem lehetne megvizsgálni ezeket a katonai légvédelmi szirénákat ami a villanyoszlopokon van hogy nem e abból adják ezt a fura hangot ! Országszerte vannak még ezek a villany oszlopokon ! Sétálás közben jutott eszembe ez a képtelen ötlet !
Mifelénk nincsenek ilyenek, a környéken sem látok.
Múltkorjában megörültem, mert egész januárban, februárban nem hallottam ezt a nyavalyát.
De most épp két hete, hogy megint van, ráadásul erősebben mint előtte :evil:
Zugás írta: Heló mindenki !
Azon gondolkodtam hogy esetleg nem lehetne megvizsgálni ezeket a katonai légvédelmi szirénákat ami a villanyoszlopokon van hogy nem e abból adják ezt a fura hangot ! Országszerte vannak még ezek a villany oszlopokon ! Sétálás közben jutott eszembe ez a képtelen ötlet !


Így van ! nagyon pontosan hasonlít a légvédelmi szirénára ez a hang !
Ki hallja még ilyennek ?
A fórumozók nagy része nem ilyen jellegű hangtól szenved,
jellemzően inkább alacsonyabb, 40-120 Hz.
Nem lehetséges, hogy épületgépészeti forrású a 800 Hz körüli hang, amit hallasz?
(Távfűtés, lift, bármi...)
Más nem hallja a környezetedben? Nem kérdezősködtél még?
A 800 Hz nincs az emberi hallás küszöbén, így nagyobb az esély hogy több ember hallja a lakásban / házban / környéken.
AGSpecial írta:
Zugás írta: Heló mindenki !
Azon gondolkodtam hogy esetleg nem lehetne megvizsgálni ezeket a katonai légvédelmi szirénákat ami a villanyoszlopokon van hogy nem e abból adják ezt a fura hangot ! Országszerte vannak még ezek a villany oszlopokon ! Sétálás közben jutott eszembe ez a képtelen ötlet !


Így van ! nagyon pontosan hasonlít a légvédelmi szirénára ez a hang !
Ki hallja még ilyennek ?


Üdv mindenkinek. Már vagy 2 éve hallom faluban a 800 Hz-es (légvédelmi sziréna) hangot. 0-24 hallható, pulzál, mintha valaki morzézna, rögzíteni nem sikerült. Néha hangmagasságot vált, néha egyszerre 2 hangon is szól, de általában 800 Hz-es. A család nem hallja. Épületgépészeti forrás nem valószínű, mivel pár utcával odébb a barátnőmnél is hallható, az ő házuk régebbi és Gyöngyöstől elég messze lakok. (Néha a mély motorhangot is hallom éjszaka, de az nem jellemző.)
Emberek !
Mikor a légvédelmi szirénáról beszéltem arra gondoltam hogy mély hangot nem e tud kibocsájtani ?!
Én amit hallok az nagyon mély hang ! Olyan mintha diesel motor menne egyfolytában éjjelente , néha folyamatos de néha változik mintha szaggatna vagy pulzálna !
Csak hogy értsétek !
Hahó mindenki!

Amióta átalakították ezt az oldalt, azóta nem tudom használni.... :?
Egy csomó hozzászólást nem találok.... :cry:
Na mindegy....

Itt van egy írás.

http://444.hu/2016/05/08/mi-ez-az-orjito-hang

A hozzászólások sem semmik. :roll:

Szóval aki hallja, annak épp szívják le az agyát.
Jó! :lol:
És lehet, hogy igaz is.... :cry:

Nálam még mindig rohadt hangos általában.
Zeng a fejem és az agyleszívás hatásai is érvényesülnek már.

Sziasztok
Judit
586 hozzászólás Oldal: 36 / 40

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég