Ezermester Fórum

Járművek, gépjárművek szerelésével kapcsolatos kérdések, problémák, tanácsok.
16 hozzászólás Oldal: 1 / 2
Az a tervem hogy egy kicsit megtoldom a bringa vázát. Segitséget keresek hozzá.
hegesztés egyéb szerelésben. Esetleges segítséget, információt köszönöm. NLajos
Üdv!

Nem ismert, milégyen az átalakítás vagy hosszabbítás lényege, ilyen esetben a rézzel végzett keményforrasztás, kellő gyakorlattal a védőgázas hegesztés jöhet még szóba, mint kötési megoldás, acélvázat feltételezve. A "hagyományos", elektródás villamos hegesztés túlságosan rideggé teszi az acélt, ami könnyen törik az egyes hegesztési pontokon.
Az illesztéseknek megfelelően pontosaknak kell lenniük, lévén az anyagkitöltéses "berakás" itt nem működik, illetőleg adott esetben ott törik el a váz, persze ez itt most a terhelésnek kitett részekre kell érteni, a kormány esetében ez nem számottevő. :)
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
NLajos,
A kerékpárváz a kerékpár teherviselő szerkezete, nem szerencsés dolog megtoldani, egy rossz hegesztés menet közben szétnyílhat, balesetet okozhat.
A keményforrasztást én nem merném bevállalni, inkább a védőgázas vagy lánghegesztést. Javasolnám a toldásokat egy kisebb átmérőjű csődarabbal megerősíteni. Tehát a toldásnál az eredeti és a toldáscső találkozásához egy kisebb átmérőjű csövet berakni és úgy összehegeszteni a 3 csövet, így nem csak anyagvastagságban tart a hegesztés. Ezzel már működhet Jmedvegy által említett anyagkitöltéses berakás.
Megnéztem a kerékpár küllő fűzésével kapcsolatos általam fellelt oldalakat és sokat tanultam, de nem annyit, hogy be tudjam fűzni a küllőket. 36 küllős és megfelelő méretű küllők vannak. 4-es osztást javalltak és el is jutottam a 2x kilencig. A harmadik kilences felénél jönnek a problémák, mert láthatóan nem fog kijönni hiánytalanul. A harmadik kilences befűzésének kezdésénél lehetnek gondok? Számít az is ? Kérek segítséget.
Nincs egy befűzött kereked, amiről le tudnád koppintani a küllők fűzést? Ha nem jó helyre kerülnek a küllők, nem lesz egyenletes a teherelosztás, és hamar fognak törni a küllők, vagy nem lehet a kereket kicentírozni. Ha sikerül is befűznöd, még nem vagy túl a nehezén, mert nem csak az oldalirányú ütést, hanem a felni egy sugáron futását is be kel állítanod (ne legyen "tojás"), mindezt úgy, hogy a küllők egyformán feszesek legyenek. Úgy tudom a profiknak van egy olyan szerkezete, ami az agyat és a felnit a megfelelő helyzetben rögzíti, és így már a küllőket befűzni és megfeszíteni sokkal egyszerűbb.
Őszinte leszek, nekem nem sikerült rendesen kicentírozni az átfűzött kerekemet (a másikról számoltam le a sorrendet), amikor jónak tűnt a futása, akkor az egyik küllő tök laza volt, a másik meg feszült mint a zongorahúr, így inkább elvittem szervizbe. :oops:
Kedves plaszló .Van másik kerekem és arról próbáltam lelesni ,de semmi képen nem jövök rá, hogy már az elején hibáztam, vagy a harmadikat rosszul kezdtem. Nem vacakolok megyek a szervízbe. Azért köszönöm.
Üdv!

Talán még nem késő.
Néhány adalék, mert ezt elsajátítani legalább olyan, mintha könyvből tanulnánk karatézni. Könnyebb csinálni, mint elmondani.
Centírozás és a küllőzés azért nem egy nagy ördöngősség. Az abroncsot a küllők tartják meg, és feszességükből fakadóan állítják be a futási profilját. Döntően az első kerék esetén a küllők egyforma hosszúak, hátsó keréknél eltérőek a jobb ill. bal oldalon. A küllőhossz számításra vannak oldalak, gyakorlatilag a régi birtokában egyszerűen ilyen hosszt kell vásárolni, és kész. Ha sport, vagy nagyobb igénybavételre készítik fel a gépet, alkalmaznak kettős kerszteződést, de ez hosszabb és erősebb küllőt igényel.
Házi használatú centírozásra teljesen megfelel egy elsőkerék villa, ahol a villát némileg érdemes szétfeszíteni, a hátsó kerék is kényelmesen beleférhessen. Segítségként a sárhányó felfogatására szolgáló csavarhelyekre egy-egy vastagabb pálcát rögzíteni, mert az oldal eltérés megkönnyíti a beállítást. A villát egy nagyobb vastagabb fémlapra - pl. kazánlemez, tárcsa - hegesztve már meg is van a tartó rész. Zárójelben jegyzem, lehet alkalmas fa-lap is.

Az abroncson jól látható, hogy a szomszédos lyukak a középvonaltól jobbra-balra kissé kilógnak, értelemszerűen a jobb oldaliakba a jobb oldal lévő - szakkifejezésekben nem vagyok járatos, lévén nem területem - küllőkhöz fog csatlakozni és fordítva.
A küllők felszerelését egy kellően nagy, sík asztalon érdemes elkezdeni. Én általában a kívülről befelé tartókkal szoktam kezdeni, az elsőt a neki megfelelő valamely lyukba illesztjük, és a küllőcsavart egy darabig becsavarjuk. Fontos, hogy minden csavart egyforma hosszban csavarjuk a küllőre, így az abroncs centrikussága vagy kiigazítása nem lesz nagy probléma.
Célszerű megjelölni az abroncson és a tengelyen is egy-egy azonos oldali lyukat, ahonnan elkezdjük a kerék felépítését.Folytatásban a elsőtől számított második lyukba kerül a tengelyen a küllő, ami az abroncson az elsőtől a negyedik pont. Ezt rendre elvégezzük, amíg körbe nem érünk. A következő lépés a belülről kifelé tartó, de azonos oldali sor felrakása. Ez az abroncson az elsőtől számított második lyukba kerül, úgy, hogy közben a keresztező küllőkön is át kell fűzni. Talán érdemes egy kész kereket megvizsgálni e tekintetben, talán úgy jobban érthető a dolog.
Végighaladva, az egyik oldallal kész is vagyunk. Megfordítva a kereket, és figyelve a jelölölésekre, a kezdő lyuk után következő abroncsba a másik oldalon újra kívülről befelé haladó küllőt tegyünk, a tengelyen lévő lyukkal azonos magasságban. Ezt a gyakorlatban könnyebb elvégezni, mint itt leírni, remélem érthető.
Az előző munkameneteket kell elvégeznünk, ügyelve a csavarok azonos feltekerésére. Ha a kész kerék lötyög a küllőkön, akkor minden csavaron azonosat tekerve, egy aránylag szoros állapotot érjünk el, hogy a kerék stabilnak mondható legyen, forgatáskor ne kelljen önálló életre.

A centírozó gépünkön először a kerék centrikusságát kell beállítani. Megkeresve a függőleges legnagyobb ütés helyét, annak ellentétes irányában kell a küllőcsavarokat be illetve kitekerni. A legalsón tekerjünk legtöbbet, attól jobbra ill. balra távolodva fokozatosan kevesebbet, de az oldaltól függetlenül, mindegyiken tegyük meg. Érdemes több lépésben, többször ellenőrizve a futást ezt elvégezni.
Ha ez rendben van, akkor az oldal eltérésre kell áttérni. Meg kell határozni az a pályát, ahol az abroncsnak futnia illene, ez első keréknél középen van. ez lehet a beállító pálcák segítségével meghatározni. Ennek hiányában esetleg valamely oldalra tesszük ki majd a kereket, ami ugyan nagy gondot nem okoz, csak a kerékpár fog két nyomon futni.Az elv itt is azonos, pusztán a oldaleltérésnél az eltérés irányába eső csavarokon lazítani, az ellentétes oldaliakon pedig ugyanannyit feszíteni kell, a helytől távolodva fokozatosan csökkentve az elfordítás nagyságát. Mindig kis lépésekben dolgozzunk, ne egy lépésben akarjuk "kivenni" a hibát. Az oldaleltérénél általában 8-10 szomszédos abroncsfeszítésen oldjunk és feszítsünk, többet állítva csak bonyolítjuk a problémánkat.
Ha készen vagyunk, ellenőrizni szükséges, kb azonosan vannak-e megfeszítve küllőink. Ha van mozgó, vagy laza, akkor ezt mindenképp meg kell feszíteni, ellenkező esetben a szomszédos tartók fejei le fognak törni, a laza nem teherviselőként viselkedik a kerékben. Gyakorta újbóli ellenőrzést jelent, de így hosszú távon nem lesz gondunk a kerékkel, leszámítva egy padkával történő ütközést.
Remélem sikerült némi támpontot adni, de hangsúlyozom, ez a gyakorlatban sokkal egyszerűbb, mint itt leírni.

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Üdv!

Nekem egy egészen aprócska kérdésem lenne csak és remélem tud valaki segíteni. Az lenne a problémám,hogy nem olyan rég vettem egy kerékpárt használtan és hiába pumpálom fel kőkeményre a gumit,ha ráülök eléggé lelapul (Igaz majd 110 kilót nyomok). Az első kérdésem az lenne,hogy esetleg már öreg lehet a gumi (ránézésre nincs semmi gond vele nem kopott stb.stb.) és azért nincs tartása vagy egyszerűen dagadt vagyok és kész? :D A másik pedig az lenne,hogy lehet-e venni,létezik-e olyan külső és/vagy belső ami meg van valami módon erősítve és ezáltal jobban bírja az ilyenfajta terhelést?
A segítséget előre is köszönöm!

Üdv: Zerfo
Üdv!

Ami a lelapultságot okozhatja, az vagy a kerék külsőjének elöregedése, vagy az elégtelen belső nyomás.
Az elsőnél gyakorlatilag az egyes elemi belső tartószálak képesek elmozdulni egymáshoz képes, esetleg szálszakadás is van már itt--ott, így már nincs tartása a külsőnek. Vannak erősített oldalú külsők, de elsősorban hegyikerékpárokhoz, éppen a fokozott igénybevétel okán.

Az elégtelen belső nyomás, ha kerékszelepes a gumi, könnyen ellenőrizhető egy nyomásmérővel, hagyományos szelepesnél is megoldható, bár talán egy kicsit macerásnak tetszik. A gumi oldalán fel van tüntetve a keréknyomás értéke, van amikor pusztán PSI-ben ami (font per inch2 főként made in thailand) vagy esetenként bar-ban. Átlagosan 30-60 psi tarományba esik az átlagos érték. Kompresszorral vagy nyomásszabályzóval elő kell állítani a maximum értéket+ fél bár nyomást, hogy a szelep nyisson. Addig tölteni, amíg a levegő áramlik a belsőbe. Így a maximum közelébe van a kerék felfújva. Kipróbálva, ha így is "lapul" akkor nincs más, mint külső csere. Rendes használathoz kicsit le kell ereszteni, hogy a hőmérsékletváltozásokból adódó nyomásváltozás ne tegye tönkre a külsőt. Hasonlóan a kocsikhoz, a túl nagy nyomásra fújt kerék sem biztonságos.

Ha ezek sem segítenek, mardnak a divatos alakformálások, például kerékpározás. És itt a kör bezárult. :D :D

További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Zerfo
egy kicsit mindig össze fog nyomódni a gumi a terhelés hatására. Én is közel hasonló súlyban vagyok és kompresszorral fújom a kereket. Nekem mountainbike-om van, kb. akkor érzem jónak a nyomást, ha a gumi oldalát már nem tudom benyomni két újjal. Nem túl műszakias, de eddig bevált. 8)
Üdv Mindenkinek!

Nagyon szépen köszönöm a tippeket és tanácsokat. Meg illetve kipróbálom őket!

További szép napot!

Üdv:Zerfo
Sziasztok!!! Lenne 1 kérdésem .Vettem 1 RST 400 Kerékpár 1-ső teleszkopot.Kézzel ki be tolom húzni simán siklik ,de terhelés alatt nem akar müködni vagyis simán lent marad.Mi lehet a baj???
Rugó benne van? Mert kézzel nemigen nyomod össze, ha a teleszkóprugó is benne van. :wink:
Használtan, vagy újonnan vetted?
Olvasgattam a neten véleményeket az RSt-ről véleményeket (400-ast nem találtam), de nem túl pozitív a kép. Lehet kopott a tiéd és terhelésnél megszorul, vagy ha új akkor valamit nem jól raktak össze. Általános vélemény, hidegben megdermed, nem mozog. Van aki kicserélte a gyári kenést valami jobb zsírra, olajra és akkor elfogadhatóan mozgott.
Hát én is ugy gondolom hogy olaj kéne bele,mert a rugo benne van,legaláb is mikor felül kicsavartam benne volt a pálca!! Vagy olajosba nincs rugó?? Nem értek hozzá annyira.Ez a régebbi fajta,külön le lehet szedni rola a teleszkopszáraka.Kézel öszetolom széthúzom ugy nagyon jól siklik.És ha olaj kell bele honnan tugya mennyi kell bele??
Használtan vettem!!
16 hozzászólás Oldal: 1 / 2

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég